BL: a Löwen drámai csatában pontot vesztett Nantes-ban

Fotó: www.facebook.com/HBCNantesOfficiel

Három meghatározó játékosának hiányában – Rock Feliho, Olivier Nyokas, Dominik Klein – óriásit küzdve döntetlent ért el hazai pályán a HBC Nantes a Rhein-Neckar Löwen ellen a VELUX EHF Bajnokok ligája A csoportjának 3. fordulójában.

A német bajnok mindjárt a mérkőzés elején a kezébe vette az irányítást, és Andy Schmid, valamint Gedeón Guardiola góljaival 53-ra ellépett ellenfelüktől. A kapusok bravúrjainak köszönetően a csapatok fej-fej mellett haladtak. A Nantes próbálta utolérni Jacobsen fiait, ami 1313-nál sikerült is, ám ekkor újra a Löwen szerzett vezetést, így a szünetben egygólos vendég vezetéssel vonultak a felek az öltözőbe.

A második félidő hasonlóan alakult, mint az első, de a különbség négygólosra duzzadt a 42. percben, így a hazaiak időt kértek. Jókor jött a fejmosás, a Nantes megkezdte a felzárkózást. Hiába válaszolt időkéréssel a Löwen, és védte hatalmas bravúrral Appelgren Gurbindo ziccerét, Kiril Lazarov hétméteresénél már nem tudott hárítani. A mérkőzés végéig szoros csatát vívtak a felek, amikor is az addig egy percet sem védő Dumoulin kivédte Andre Schmid hetesét.

HBC Nantes – Rhein-Neckar Löwen 26-26 (15-16)
Nantes:
K. Lazarov 6, Lagarde 6, Tournat 3, Emonet 3, Matulic 2, Claire 2, S. Buric 2, Balaguer 1, Gurbindo 1
Rhein-Neckar Löwen:
A. Schmid 8, Pekeler 3, Radivojevic 3, Rnic 3, Mensah 3, G. Guardiola 2, Tollbring 1, Reinkind 1, Baena 1