Afrika-bajnokság: Tunézia visszaszerezte a trónt

fotó: handball.tn

Európa és Ázsia mellett Afrikában is kontinenstornát rendeztek az elmúlt hetekben. A fekete földrész legjobbjának a döntőben a címvédő Egyiptomot legyőző Tunézia bizonyult.

A tornát ezúttal Gabonban rendezték. A hazai csapatnak jót tett a rendezés, a gaboni válogatott története legnagyobb sikerét elérve az 5. pozíciót szerezte meg. Az utolsó helyosztón a mélyponton lévő Algeriát győzték le.

A négy közé a címvédő Egyiptom, valamint két évvel ezelőtti döntős ellenfele, Tunézia mellett Angola és Marokkó került. Meglepetés nélkül zajlottak az elődöntők, így a végső sikerért a két gigász csaphatott össze.

Mivel a tornárol sérülés miatt hiányzott Wael Jallouz, Mosbah Sanai és Oussama Boughanmi is, nem a tunéziaiak számítottak esélyesebbnek. Ennek megfelelően indult a találkozó, Egyiptom nagyszerű védekezéssel és kapusteljesítménnyel indított, és gyorsan háromgólos előnyre tett szert. A félidő közepe után tovább nyílt az olló, 10-14 állt az eredményjelzőn a 25. percben. A szünet előtt Makram Missaoui sorozatos védéseivel elindította felfelé Tunéziát, de Amine Bannour időntúli szabaddobásból elért bombagólja is kellett a zárkózáshoz (13-15).

Fordulás után egy teljesen más felfogású tunéziai csapat jött a pályára. Oussama Jaziri kiváló cserének bizonyult a balátlövő poszton, sorozatban szerezte a gólokat. Missaoui továbbra is ihletett formában védett, így hamar megfordították az állást a pirosak (37. perc: 17-15). A „Fáraók” nem igazán találták a játék ritmusát, rengeteg hibát vétettek támadásban, ezzel esélyük sem volt a zárkózásra. A hajrában sem volt kérdés, hogy idén ki nyeri az Afrikai Nemzetek Kupáját, Tunézia magabiztos győzelemmel szerezte vissza a trónt.

Az egyiptomi szövetség a vereség után jelezte, nem hosszabbítja meg Marwan Ragab szövetségi kapitány szerződését, így biztosan edzőváltás lesz a válogatott élén.

Tunézia – Egyiptom 26-24 (13-15)
Tunézia:
Missaoui (13/1 védés, 36,1%), Hamza (1/1 védés, 50%) – Jaziri 6, Bacha 6 (4), Toumi 3, Bannour 2, Soussi 2, Hosni 2, Chouiref 2, Alouini 1, Abdallah 1, Missaoui 1
Egyiptom:
M. Essam (7 védés, 41,2%), Hendawy (1 védés, 20%), M. Aly (1 védés, 9,1%) – Elahmar 8 (1), A. Zein 5, Eslam 3 (1), Elwakil 3, Y. Khaled 2, Sanad 1, M. Taha 1, Ibrahim 1

A bronzérmet ismét Angola szerezte meg, Edivaldo Ferreiráék a helyosztón 29-26-ra győzték le Marokkót.