Barcelona: a világ egykori legjobbja elhagyja a csapatot

Filip Jicha Forrás: www.facebook.com/FCBHandbol

Az FC Barcelona Lassa hivatalos közösségi oldalán adott tájékoztatást, hogy ebben a szezonban már nem fogja a csapatot erősíteni Filip Jicha.

A cseh világsztár a THW Kiel színeiben kétszer nyerte el a BL-trófeát, 2010-ben pedig a világ legjobbjának is megválasztották. A klasszis két esztendővel ezelőtt érkezett Barcelonába, ahol főképp a csapat védekezésében játszott szerepet. A 35 éves játékos hosszú ideje küzdött különböző sérülésekkel, s most is ezzel indokolta a váltást.

– Köszönhetően a sérüléseimnek, különösképpen a legutóbbi térdsérülésnek, s az azt követő operációnak, már nem tudtam azon a szinten játszani, mint korábban – nyilatkozta Jicha.