BL: Hazai pályán nyert a PSG és a Flensburg

Mikkel Hansen tíz gólig jutott a törökök ellen (Fotó: https://www.facebook.com/PSGHand)

Nem okozott gondot hazai pályán a két pont megszerzése Mikkel Hansenéknek és Glandorféknak sem. A PSG 11 góllal győzte le a Zágráb együttesét, a Flensburg pedig a Celjén kerekedett felül 30-20-ra.

Az első találatra majdnem két percet kellett várni, Mikkel Hansen büntetője révén jutott előnyhöz a hazai gárda. A 7. percben Abalo labdaszerzése révén 5-1-es vezetésre állt a PSG, majd percek alatt még hármat tettek közé a párizsiak (9. perc, 8-1). A horvátok nem vezettek eredményes támadásokat, Omeyer nagyszerűen útját állta a találatoknak. Negyed óra alatt mindössze 4 vendég gól született (15. perc, 9-4). A 27. percben Hansen sikeres lövésével már közte 10 volt (16-6), ez a különbség pedig a szünetig ki is tartott (18-8). A dán lövő már az első játékrészben 6 gólig jutott, 100%-os lövő teljesítménnyel. Ellentétben a horvátokkal, ahol a legjobb góllövő, Luka Stepancic mindössze kétszer talált az ellenfél kapujába.
A fordulás sem tartott különösebb izgalmakat, könnyedén tartották a különbséget a párizsiak. Bár a vendégek jól kezdték a második félidőt, és feljöttek -7-re (21-14), ennek ellenére sem forgott veszélyben a hazai győzelem. A felzárkózás nem is folytatódott, visszaállt a 10 gólos különbség. Luka Karabatic találatával zárult a találkozó, a PSG könnyedén zsebelte be a győzelemért járó pontokat.

PSG Handball ? HC PPD Zagreb 34-23 (18-8)
PSG:
Hansen 10, N. Karabatic 7, M’tima 4, Mollgaard 2, Vori 2, Kounkoud 2, Barachet 2, Abalo 2, L. Karabatic 1, Melic 1, Narcisse 1
Zagreb:
Kovacevic 5, Pavlovic 4, Obranovic 3, Rakovic 3, Stepancic 2, Sebetic 1, Horvat 1, Susnja 1, Vujic 1, Kontrec 1, L. Sprem 1

Csupán 2-2-ig tartotta magát a Celje, Eggerték könnyedén építgették az előnyüket ezután. A 11. percben Svan duplája révén 7-3-ra módosult az eredmény. A szlovének igyekeztek tartani a négy gólos hátrányukat, ám ez csupán az első negyed órában működött. A 21. percben Glandorf góljával 11-4-re húzott el a Flensi. Az utolsó 5 percben viszont jól kapaszkodott a Celje, visszajöttek 3 gólos különbségre (13-10).
A második játékrész 2 Flensburg-góllal indult, amelyet a szlovén oldalon Ivic büntetője követett (15-11). A 39. percre hat gólra hízott a hazai előny (19-13). A 44. percben a Celje hetesét remek védéssel hárította Mattias Andersson (21-14). A Flensburg győzelmét nem veszélyeztették a továbbiakban, a németek hozták a kötelező két pontot.

SG Flensburg Handewitt ? RK Celje Pivovarna Lasko 30-20 (13-10)
Flensburg:
Eggert 8, Glandorf 5, H. Toft 4, Mogensen 3, Svan 3, Mahe 2, Radivojevic 2, Djordjic 2, Gottfridsson 1
Celje:
Ivic 4, Janc 3, Fizuletto 3, Razgor 2, Blagotinsek 2,  Z. Mlakar 2, Kodrin 2, G. Marguc 1, L. Zvizej 1

Az A-csoport állása

BL_Acsop1011_2

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here