BL: a Szeged otthon játszhatja a nyolcaddöntő visszavágóját

Forrás: Sólya Eliza/Hétméteres

Hosszas huzavona után eldőlt, hogy a MOL-PICK Szeged Március 21-én, idegenben kezdheti meg a Bajnokok Ligája kieséses szakaszát, míg a visszavágóra április elsején, hazai környezetben kerülhet majd sor a THW Kiel ellen.

A történet hátterében az áll, hogy a THW Kiel, s a Rhein-Neckar Löwen március 24-én, előre rögzített szombati időpontban játszik egymás ellen a német bajnokságban. Miután mindkét csapat negyedik helyen végzett BL-csoportjában, ezért elvileg idegenben kezdtek volna ugyanezen a héten ellenfeleikkel (Szeged, illetve Kielce) szemben. Ugyanakkor sem a Szeged, sem a Kielce nem ment abba bele, hogy a mérkőzésüket hét közben rendezzék, így válaszút elé kényszerültek a németek. Az egyik lehetséges megoldás az lett volna, hogy már a német bajnoki mérkőzést következő napon leutaznak Szegedre (illetve Kielcébe), s egy nap különbséggel játszanak két mérkőzést. A Kiel részéről egy másik opcióra esett a választás, így az első mérkőzés hétközi találkozó lesz, viszont a csapatok felcserélték a pályaválasztói jogot, így a magyar csapat hazai környezetben vívhatja ki a továbbjutást.

A BL idei nyolcaddöntője már nem az első nyílt csata volt az EHF és a Bundesliga között. 2017 őszén a Rhein-Neckar Löwen egyszer már arra kényszerült, hogy egy szombati, Leipzig elleni találkozót követően utazzon Barcelonába (egyik mérkőzésen sem kaptak ki a mannheimiek). Ráadásul a két szövetség között folyamatos az érdekellentét, lévén a a nemzetközi szervezet növelné a Bajnokok Ligája szerepetét (s mérkőzéseinek számát), ami viszont élesen szemben áll a Bundesliga prioritásaival.

A Szeged  mérkőzéseinek időpontjai:
Március 21. (szerda) 19 óra: THW Kiel-MOL-PICK Szeged
Április 1. (vasárnap), 17 óra: MOL-PICK Szeged-THW Kiel