Bundesliga: a Flensburg hátrányból legyőzte a THW Kielt

Volt minek örülnie Rasmus Laugénak és a Flensburgnak (Fotó forrása: www.facebook.com/SGFleHa)

Óriási hangulatban, hatezerháromszáz néző előtt nyerte meg 26–25-re a kilencvennyolcadik Flensburg–Kiel rangadót a Bundesliga negyedik fordulójából az SG Flensburg-Handewitt hazai pályán.

Kieli góllal indult a találkozó, majd gyorsan jött is a válasz Jim Gottfridsson révén, aki nemcsak a végrehajtásban, de az előkészítésben is jeleskedett. A hazaiak vezettek, egészen a tizenegyedik minutumig (4–5), majd a tizennyolcadik percben már szilárdabb előnyre tett szert a Kiel (8–11).

Ekkor azonban tovább tökéletesítette a hat-nullás védekezését a Flensburg, ennek köszönhetően pedig egy öt–nullás rohammal visszavette a vezetést, a szünetre pedig kétgólos flensburgi előnnyel mehettek a felek.

A második játékrész első negyedórájában a Flensburg és a Kiel játékát is a magabiztos védekezés, valamint Buric és Niklas Landin parádés védései jellemezték, így rendszerint döntetlen körüli állást mutatott az eredményjelző. A dán válogatott hálóőr egy reklámtáblával ütközött, ami közben megsérüt, így Andreas Wolff váltotta a kapuban. A német válogatott portás hasonlóan védett, mint elődje, ennek ellenére a Flensburg elhúzott 21–17-re, ezzel megszilárdítva előnyét.

Ez a háromgólos különbség állandósult az utolsó bő tíz percre, amit csak az utolsó másfélben sikerült leküzdenie a Kielnek, így a Flensburg óriási csatában, de negyedik mérkőzésén is megtartotta veretlenségét a Bundesligában.

SG Flensburg-Handewitt – THW Kiel 26–25 (15–13)
Flensburg:
B. Buric (10 védés), Bergerud (–) – Glandorf 5, Wanne 5 (3), R. Lauge 4, L. Svan 3, Golla 3, Jöndal 3 (3), Gottfridsson 2, Jeppsson 1
Kiel:
N. Landin (11 védés), Wolff (5/1 védés) – Ekberg 6 (4), Pekeler 6, L. Nilsson 5, Duvnjak 3, Reinkind 2, Wiencek 2, Weinhold 1

A bajnokság állása: