Bundesliga: a Kiel hatgólos hátrányból nyert a Magdeburg ellen

0
196
Niclas Ekberg fontos gólokat szerzett a Kiel számára (Fotó: www.facebook.com/thwhandball)

A THW Kiel Fantasztikus mérkőzésen győzte le 34-32-re hazai pályán a Magdeburgot a német férfikézilabda-bajnokságban. A vendégek a második félidő elején már hét góllal vezettek, de ennek ellenére is a hazai nyerték meg a találkozót.

Nehezen hihetett a szemének az első percektől kezdve a Sparkassen Aréna közönsége. A vendég magdeburgiak uralták a játékot, annak ellenére, hogy meghatározó kapusteljesítményt sem Green, sem pedig Quenstedt nem tudott felmutatni náluk. Tetszetős első félidő után három találattal vezettek Robert Weberék.

Ellenállhatatlanul kezdte a második játékrészt a Magdeburg, ennek eredményeként pedig 18-24-et mutatott az eredményjelző a 34. percben. Ezt követően először Green védett nagyot, majd Wolff kétszer mattolt. Utóbbi tudta állandósítani a hárításokat, mely kieli felzárkózást eredményezett. A német válogatott kapus tizenkét védésig meg sem állt, köszönhetően a jelentős formajavuláson átesett kieli védelemnek is. Wiencek a védelem középen vezér volt, míg elől Ekberg és Weinhold szállította a gólokat.

A 41. percben Michael Damgaard találatával 26-21-re vezettek a vendégek, majd egy nagyobb Magdeburg-gólcsend után a 47. minutumban már 27-26-nál a hazaiak voltak előnyben. 28-27-re még Musáék vezettek, onnantól viszont már nem volt kérdés, hogy bedarálja ellenfelét a Kiel. Már 34-30-ra is vezettek a zebrák, végül kétgólos sikert arattak.

THW Kiel – SC Magdeburg 34-32 (17-20)
Kiel:
Wolff (12 védés, 36%), N. Landin (3 védés, 21%) – Ekberg 8 (4), Weinhold 7, Dahmke 6, Wiencek 6, Bilyk 4, Zarabec 2, L. NIlsson 1
Magdeburg:
Quenstedt (4/1 védés, 27%), Green (3 védés, 12%) – R. Weber 10 (4), M. Damgaard 7, Musche 6, Musa 3, M. Christiansen 3, Chrapkowski 1, O’Sullivan 1, Bezjak 1

További eredmények:

TVB 1898 Stuttgart – HC Erlangen 29-31 (12-17)
VfL Gummersbach – Frisch Auf! Göppingen 28-27 (16-13)
TV 05/07 Hüttenberg – MT Melsungen 27-28 (14-14)
TBV Lemgo – SC DHfK Leipzig 33-29 (15-16)

15 órakor kezdődik:

SG Flensburg-Handewitt – Rhein-Neckar Löwen tévé: DIGI Sport 2
Füchse Berlin – Die Eulen Ludwigshafen
TSV Hannover-Burgdorf – HSG Wetzlar
TSV GWD Minden – TuS N-Lübbecke