Eb B-csoport: Spanyolország csoportelső

Változatos mérkőzésen Izland többször is vezetett 3 góllal a spanyolok ellen, azonban a 40. perc körül szétestek, amit Canellasék könyörtelenül kihasználtak.

Már a mérkőzés legelején látszódott, hogy gólgazdag találkozó lesz, ezt mi se bizonyította jobban, hogy a 10. percben 7-5 volt az állás. A kapusok ritkán találkoztak a labdával, Gústavsson így is 3 hetest is védett. Izland a 15. percben egalizált először (7-7), jött is a frissítő időkérés Manolo Cadenastól, továbbá a spanyol kapuba Perez de Vargas, aki több bravúrt is be tudott mutatni. Az utolsó 10 percben az északiak bepörögtek, 3 gólos vezetésre tettek szert (12-15). De a spanyolok nem estek össze, egy 4-0-s rohammal nemhogy egyenlítettek, de még a félidei vezetést is magukhoz ragadták. Az fórt jelentő találatukat az ismét vezérszerepbe lépő Joan Canellas szerezte időntúli szabaddobásból.

ESP-ISL
Kaotikus mérkőzés végén a spanyolok örülhettek, joggal. (Forrás: ehf-euro.com)

A második félidő hasonlóan hullámzó játékkal folytatódott, mint amilyennel az első befejeződött. Kezdő támadásából a spanyolok Andreu góljával növelni tudták előnyüket, de 18-18-nál Sigurdssonék utolérték Rocasékat, sőt 19-22-re fordítani tudtak. Azonban jött ismét egy fordulat a találkozón, Pálmarsson elfáradhatott, mivel hibát hibára halmozott. A spanyolok produkáltak egy 6-0-ás rohamot Maqueda és Canellas jó játékának köszönhetően (25-22). Izland játéka egyre jobban szétesett, a fordításra már nem igazán volt lehetőség, így Spanyolország csoportelsőként 4 ponttal ment tovább a középdöntőbe.

Spanyolország – Izland 33-28 (16-15)
Spanyolország:
Sierra (9 védés), Perez de Vargas (7 védés) – Canellas 8, Maqueda 7, Tomás 5, Andreu 3, Ugalde 2, A. Garcia 2, Rivera 2, Guardiola 2, R. Entrerrios 1, Rocas 1
Izland:
Gústavsson (14 védés), Edvarsson (-) – Pálmarsson 8, G. V. Sigurdsson 7, Hallmgrimsson 6, Kárason 3, Jonsson 2, S. Gudjonsson 1, R. Gunnarsson 1

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here