Eb-selejtező: győztünk Lettországban, ott leszünk az Európa-bajnokságon

0
302
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Ijesztően kezdte Eb-selejtezőjét a magyar férfi kézilabda-válogatott Lettországban, végül ellentmondást nem tűrően aratott diadalt. A hazaiak egészen fura, kézilabdapályán ritkán látható taktikával próbálták megzavarni Bodóékat, de magukat sikerült. A lettek kapus nélkül, három beállóval támadtak az egész találkozón, emiatt a Vilovskiék tíznél is többször az üres kapuba találtak. A 35-23-as magyar siker azt jelenti, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül ott leszünk a 2018-as horvátországi Európa-bajnokságon.

Borzalmasan indult a mérkőzés. Technikai hibák sorozata mindkét oldalon, ennek eredményeként az első gólra a nyolcadik percig kellett várni. Ekkor Jurdzs talált be, majd bő egy minutummal később Ancsin Gábor törte meg a magyar gólcsendet. Javier Sabaté tanítványai a 19. percben vezettek először (5?6), majd még visszavették az előnyt a lettek (7?6). Ekkor három beállós (!) játékra váltott a lett kapitány kapus nélkül támadásban, amelyből a magyarok Vilovski és Iváncsik Tamás vezérletével temérdek üres kapus gólt szereztünk. Ennek eredményeként a félidőre 15?9-es magyar vezetéssel mehettek a csapatok.

A második játékrészt 4?0-val indítottuk, a 41. percben pedig már dupla annyi gólt lőtt Magyarország, mint Lettország (12?24). Az óriási előny tudatában a magyar szövetségi kapitány bátran cserélt. Érkeztek a pályára a válogatottban debütálók: Szeitl Erik, Szita Zoltán és Fekete Bálint, míg Tóth Attila már az első félidőben átesett a tűzkeresztségen. A második félidő második felében a magyar együttes átlagéletkor mezőnyben 22 év körül volt, ezt pedig kihasználtak a hazaiak felzárkóztak. A magyar siker nem forgott kockán, 35?23-ra nyertünk.

Lettország ? Magyarország 23?35 (9?15)
Lettország:
Purins (5 védés), Tihanovs (2/1 védés) ? Jurdzs 5, Dude 4, Trifanovs 3, Pijpuks 3, Leja 3, Libergs 2, Lielais 1, Pancenko 1, Kirsteins 1
Magyarország:
Mikler (7 védés), Fazekas (6/1 védés) ? Vilovski 7, Juhász Á. 7, Lékai 4, Győri 4, Iváncsik T. 3 (1), Bodó 2, Schuch 2, Bánhidi 1, Tóth A. 2, Ancsin 1, Szita 1, Fekete B. 1

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here