EHF Kupa előzetes

Szombaton elkezdődik a második számú európai kupa első selejtező köre, ahol összesen tíz párharcot rendeznek. A Tatabánya is pályára lép, holnap a belga Achilles Bocholt lesz az ellenfél.

Debre Viktor együttese a kupagyőzelem jogán EHF-résztvevő Bocholt ellen kezdi meg nemzetközi szereplését. A Tatabánya számára kötelező a továbbjutás, még akkor is, ha nem ismerjük a belgákat. A felkészülés során a csapat csupán egy 20 perces tavalyi video anyagból tudott dolgozni, de a kétszer 60 percben nem az ellenfél figuráinak kiismerése lesz a döntő. A Bányásznak a saját játékára figyelve, a belgákat nem lebecsülve kell pályára lépni, ekkor nem lehet semmi probléma.

Szombaton további öt párharc első találkozóját rendezik, vasárnap újabb egyét. A többi párosítás ?odavágójára? jövő hétig várni kell, mert néhányan – anyagi megfontolásból – lemondtak pályaválasztói jogukról, így a Handball Kaerjeng, az OCI-Lions, a London GD HC és az RK Lovcen idegenben játssza le hazai meccsét is. A Maccabi Rishon LeZion és a HC Dobrudja ugyanilyen okból viszont már most vasárnap letudja a visszavágót is.

Az első selejtező körben pályára lépő együttesek közül kiemelkedik a fehérorosz Meshkov Brest, amely akár a csoportkörig is eljuthat.


A hétvége programja az EHF Kupában:

Szombat (szeptember 7.)
16.00: HC Meshkov Brest (fehérorosz) – Maccabi Rishon LeZion (izraeli)
18.00: HC Sporta Hlohovec (cseh) – TSV St. Otmar Handball (svájci)
18.00: HBC Ronal Jicín (cseh) – HC Dobrudja (bolgár)
18.00: Pölva Serviti (észt) – FyllingenBergen (norvég)
19.00: Grundfos Tatabánya KC – Achilles Bocholt (belga)
20.10: KH Prishtina (koszovói) – Bregenz Handball (osztrák)

Vasárnap (szeptember 8.)
15.00: Maccabi Rishon LeZion – HC Meshkov Brest
17.00: HC Dobrudja – HBC Ronal Jicín
18.00: Handball Kaerjeng (luxemburgi) – Klaipeda Dragunas (litván)


További párosítások:

OCI-Lions  (holland) – Haukar (izlandi)
London GD HC (brit) – BB Ankara Spor (török)
Maccabi Tyrec Tel-Aviv (izraeli) – RK Lovcen Cetinje (montenegrói)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here