Ez volt 2015: Bombaigazolások, pénzügyi problémák (2. rész)

A párizsiak nagy fogása: Nikola Karabatic. Fotó: www.sport.fr

Sikerekkel és bukásokkal tarkított kézilabda-esztendőt hagyunk magunk mögött. Az év zárásaként a Hétméteres összegyűjtötte, hogy az egyes hónapokból mire emlékszünk leginkább, mire kapták fel a fejüket a kézilabda-rajongók.

Az első félév legemlékezetesebb pillanatait ebben a cikkben foglaltuk össze.

Július: Nikola Karabatic Párizsba szerződik
Hiába építi évek óta gőzerővel a keretét a PSG Handball, az igazán nagy nemzetközi siker még nem jött össze a francia klubnak. A csapat további erősítésére pedig a januári világbajnokság legjobbjának választott, a Barcelonát BL-győzelemig vezető Nikola Karabaticot szemelték ki a klub vezetői, aki rá is bólintott az ajánlatra. A francia válogatott klasszisa testvérével, Luka Karabaticcsal együtt érkezett a párizsiakhoz, és hosszú távra, 4 évre írt alá. Az idei évben a világ egyik, ha nem a legjobb játékosának a klubváltása természetesen a nyár slágere volt kézilabdás körökben ? és a következményeiről még nem is beszéltünk! A PSG Handball ugyanis ezzel a transzferrel a BL egyik fő esélyesévé lépett elő, ráadásul egy lavinát is elindítottak, hiszen a Barcelona elkezdte keresni ?Kara? utódját?

A párizsiak nagy fogása: Nikola Karabatic. Fotó: www.sport.fr
A párizsiak nagy fogása: Nikola Karabatic.
Fotó: www.sport.fr

Augusztus: Újra robban a transzferbomba
?akit a THW Kiel csapatkapitányának, egyben klublegendájának, Filip Jíchának a személyében találtak meg. A cseh balátlövő nyolc szezont követően távozott a zebráktól, viszont a búcsú nem ment zökkenőmentesen. Jícha maga kérte, hogy a klubja tegye lehetővé a távozását, az ügye azonban sokáig elhúzódott. Végül azonban a Barcelona pontot tett a történet végére, és szerződtette a még 33 évesen is világklasszis játékost. Sajtóhírek szerint az átigazolási összeg akár az 1 millió eurót is elérhette. És hogy miért akart Jícha menni Kielből? Saját elmondása szerint ez a legjobb egyrészt a családjának, másrészt a saját testének is ? nem vitathatjuk, a spanyol élvonal terhelése valóban nem vethető össze a Bundesliga hajtásával.

Szeptember: A Füchse nyeri a Super Globe-ot
Három csapat utazott Európából a Dohában megrendezett klubvilágbajnokságra. A legtöbben közülük a Barcelona vagy a Veszprém végső sikerére fogadtak volna, ám a német Füchse Berlin minden papírformát felborított a minitornán. Silvio Heinevetterék az elődöntőben hátrányból tudtak felállni a Barcelona ellen, és Petar Nenadic remek játékának köszönhetően végül egy góllal legyőzték a katalán sztárgárdát. A döntőben aztán az a Veszprém következett, amely a megelőző két mérkőzésén nem játszott igazán jól. Ez pedig a berliniek ellen sem változott, a Rókák hosszabbítás után, egy góllal felülmúlták Carlos Ortega csapatát, és elhódították a Super Globe trófeáját. Na és az ezzel együtt járó 400 ezer dollárt.

Kiril Lazarov Szegeden jubilált Fotó: Sólya Eliza/hetmeteres.com (Fotó: Sólya Eliza/hetmeteres.com)
Kiril Lazarov Szegeden jubilált
Fotó: Sólya Eliza/hetmeteres.com

Október: Kiril Lazarov és az 1000. BL-gól
A Barcelona szegedi vendégjátéka nem csak azért maradt emlékezetes, mert Juan Carlos Pastor tanítványai becsülettel megszorongatták a BL-címvédőt. A vendégsikerben ugyanakkor kulcsszerepe volt Kiril Lazarovnak, aki 5 góllal terhelte a magyar csapat hálóját. Az ötödik találatával pedig történelmet írt: ő lett az első játékos a Bajnokok Ligájában, aki elérte az 1000 gólos álomhatárt! A macedón jobbátlövő a Zagreb, a Veszprém, a BM Ciudad Real (később BM Atlético Madrid) és a Barcelona mezében gyűjtötte az évek során a strigulákat a lőlapjára. Noha újabb 1000 gólra már nem számíthatunk a 35 éves játékostól, a lélektani határ átlépése nem vetette őt vissza a gólgyártásban: ezt követően még három BL-meccsen is legalább 10 gólt szerzett az ősszel.

November: Mi lesz veled, HSV Handball?
Hol van már a tavalyi hó, hol van már az a HSV, amelytől egész Európa rettegett? A 2011-ben német bajnoki címet, 2013-ban pedig Bajnokok Ligáját nyerő klub másfél évvel ezelőtt már visszatáncolt a csőd széléről, ugyanakkor nem sikerült hosszú távon normalizálni a klub financiális helyzetét. A hamburgiak ismét a pénzügyi összeomlás szélére kerültek, csúszó fizetésektől, elmaradó játékosügynöki díjaktól volt hangos a német sajtó. A kulcsjátékosok ennek ellenére egyelőre maradtak a klubnál, noha többen megerősítették, hogy tárgyalnak más csapatokkal is. A parketten viszont mindez nem tükröződik: Lindbergék erőn felül teljesítve a Bundesliga negyedik helyén telelnek, úgy, hogy az elmúlt hetekben sorra nyerték a közvetlen riválisok elleni rangadókat.

Drasko Nenadicék aggódhatnak, hogy mit hoz a jövő. Fotó: www.hsvhandball.com
Drasko Nenadicék aggódhatnak, hogy mit hoz a jövő.
Fotó: www.hsvhandball.com

 

December: Nagy László a veszprémi elnökségben
Fonyó Károly elnök lemondása után új elnökséget kellett választania az MVM-Veszprémnek, erre pedig az őszi szezon lezárását követően került sor. Az új elnök Szabó János lett, az elnökségben pedig helyett kapott többek között Csoknyai István, a Balatonfüredi KSE vezetőedzője, valamint Nagy László, az MVM-Veszprém csapatkapitánya is. A magyar válogatott jobbátlövő 2012 nyarán szerződött a bakonyiakhoz, védekezésben és támadásban is vezére a csapatnak. Innentől viszont már nem csak a parketten, hanem a pályán kívül is kulcsszerep vár rá. Az elvárások pedig nem kicsik: meg kell védenie a csapatnak a magyar bajnoki- és a SEHA-aranyérmet is, a BL-ben pedig ismét a kölni négyes döntő a cél.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here