HC Motor Zaporozhye – 2017/18

0
88

Csütörtökön elkezdődnek a Bajnokok Ligája 2017/18-as szezonjának csoportkörös küzdelmei. A nyitómeccsen az ukrán Motor Zaporozhye fogadja az orosz Chekhovskie Medvedit, keleti rangadó nyitja tehát az idényt. A hazaiak a mérkőzés nagy esélyesei, az új szezont azonban komolyabb változásokkal kezdték meg.

Az előző idényben nem teljesítette minden célkitűzését az ukránok sztárgárdája. Ugyan simán védték meg címüket a bajnokságban, valamint a hazai kupában, de az európai porondon kissé elmaradtak a várakozásoktól, a legjobb 16 közé nem sikerült bejutniuk a Bajnokok Ligájában. A mezőny egyre erősebb az alsóházinak nevezett két csoportban is, így az elitben maradáshoz változtatásokra volt szükség a csapatnál.

Edzőváltás, Bundesligába távozók

A klub vezetése az edzőváltás mellett döntött a nyári szünetben, Nikolay Stepanets helyére a fiatal, mindössze 34 éves Patryk Rombelt nevezték ki. A lengyel szakember eddig még csak hazájában dolgozott, az MMTS Kwidzyn együttesét vezette a PGNiG Superliga élcsapatai közé, most azonban komoly kihívás előtt áll. Irányításával új korszak kezdődött a klubnál, egy az eddigiektől nagyban eltérő szisztemát vezetett be.

Az új edző kinevezése mellett fontos feladat volt a távozók pótlása is, hiszen két alapjátekos is bundesligás ajánlatra mondott igent. Gleb Kalarash elvesztése lehet az érzékenyebb veszteség, az orosz beálló és védekező specialista Magdeburgban kezdte el az őszt. Stanislav Zhukov a tavalyi szezonban robbant be igazán, mind klubjában, mind az ukrán válogatottban megkerülhetetlen lett, karrierjét pedig a Gummersbachnál építheti tovább. Évekkel ezelőtt még Sergiy Burka volt a Motor mindenese a királyposzton, az óriás átlövő azonban sérülései miatt már tavaly sem volt sokat bevethető, az új idényben pedig a keretből is kikerült a neve.

Gleb Kalarash már Magdeburgban lövi a gólokat (Fotó: handball.motorsich.com)

BL-győztes is érkezett

Az átigazolasi szezon után nem lehetnek elégedetlenek a klub szurkolói, hiszen minden lyukas posztra sikerült megfelelő pótlást találni, sőt, jobbátlövőben Pawel Paczkowski érkezésével minőségi cserelehetőség is a repertoár része lehet. A már BL-győztes lengyelt a Kielcetől kölcsönözték ki két évre, előbb vagy utóbb átveheti Shelmenko helyét a kezdőben. Három fehérorosz válogatott játekos is aláírt a klubhoz, Maxim Babichev pótolhatja Kalarasht, Aliaksei Shynkel a bal oldalon lehet alapember, Hleb Harbuz pedig irányítóként kaphat feladatokat. A Motor megszerezte még az ukrán nemzeti csapat egyik reménységét, Dmytro Tyutyunnikot is, ám a fiatal átlövőt rögtön kölcsön is adták Törökországba.

Az ukránok húzóembere továbbra is Barys Pukhouski, a Csurgót is megjárt irányító a leggólerősebb Motor-játékos volt tavaly. A belső posztok bármelyikén bevethető, az új játékrendszerben még komolyabb feladatai lehetnek, hiszen Rombel a felkészülés során a két irányítós játékot is előszeretettel alkalmazta, Pukhosuki ekkor a balátlövő helyén kapott szerepet. A keret átlagmagassága továbbra is kiemelkedik a mezőnyből, ami nagyon erős védőfal összeállítását teszi lehetővé, az ellenfeleknek távolról nehéz lesz bevenni Viktor Kireev kapuját. Támadásban az átlövők mellett a balszélen helyet kapó Igor Soroka jelenthet állandó gólveszélyt, de a tavaly nagyon eredményes beálló sor sem gyengült Babichev érkezésével.

Pawel Paczkowski megszerzése jó fogás volt (Fotó: handball.motorsich.com)

A klub célja a hazai poronon kötelezően vett címvédések mellett a legjobb 16 közé kerülés a Bajnokok Ligájában. A feladat talán nehezebbnek ígérkezik, mint tavaly, a D jelű hatosban a Montpellier sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik, csoportmásodikként pedig mindig nehezebb a rájátszás kört sikerrel venni. Ha eddig sem junta el a Motor, az valóban csalodás lenne.

Átigazolások a 2017/18-as szezon előtt

Érkezett:
Maxim Babichev (beálló, HC Meshkov Brest), Pawel Paczkowski (jobbátlövő, KS Vive Tauron Kielce, k), Aliaksei Shynkel (balátlövő, SKA Minsk), Hleb Harbuz (irányító, Handball Tirol), Anton Terekhov (kapus, ZNTU-ZAS Zaporozhye), Dmytro Tyutyunnik (balátlövő, CSKA Kiev)

Távozott:
Gleb Kalarash (beálló, SC Magdeburg), Stanislav Zhukov (balátlövő, VfL Gummersbach), Dmytro Tyutyunnik (balátlövő, BB Ankaraspor, k), Sergiy Burka (balátlövő, ?)

A HC Motor Zaporozhye kerete a 2017/18-as szezonra

Kapusok: Viktor Kireev, Gennadiy Komok, Anton Terekhov
Jobbszélsők: Artem Kozakevych, Yuriy Kubatko
Jobbátlövők: Sergey Shelmenko, Pawel Paczkowski
Irányítók: Barys Pukhouski, Aidenas Malasinskas, Hleb Harbuz
Beállók: Maxim Babichev, Olexandr Shevelev
Balátlövők: Aliaksei Shynkel, Evgeniy Buinenko, Dmytro Gunko
Balszélsők: Igor Soroka, Yevgen Zhuk, Zakhar Denysov
Védekező: Lev Tselishchev, Dmytro Doroshchuk

Vezetőedző: Patryk Rombel

Várható kezdőcsapat