Hivatalos: Görbicz Anita hosszabbított

Forrás: Győri Audi ETO KC

Két évvel meghosszabbította idény végén lejáró szerződését a Győri Audi ETO KC-val Görbicz Anita, a csapat 35 esztendős klubikonja, adta hírül hivatalos közleményben az egyesület.

Görbicz Anita 1993 óta erősíti a klubot, amellyel a neve egybefonódott. A csapatkapitány 4-szer hódította el a BL-serleget az együttessel.

Az aláírást követően így nyilatkoztak a felek:

„Kivételes játékosról van szó, aki a klub ikonja is egyben, tudását, eredményeit még ellenfelei is elismerik, tisztelik. Számomra természetes volt, hogy Görbicz Anitát a lehető legtovább a pályán kell tartani, hiszen a klub legendájáról van szó. Könnyedén sikerült megegyeznünk a folytatásról, és biztos vagyok benne, hogy a következő két év során is vezére lesz a csapatnak, és az elkövetkező években közösen gyarapíthatjuk tovább amúgy sem rövid eredménysorát.” -nyilatkozta dr. Bartha Csaba elnök.

„Nem játszottam más klubban, csak az Audi ETO-ban, és már régóta tudtam, hogy soha nem is fogok máshol szerepelni. Nagyon kevés embernek adatik meg, hogy sikeres lehet szűkebb hazájában, én azon szerencsések közé tartozom, akiknek sikerült. Az ETO sokkal több mint egy klub. Egy igazi család. Több mint negyed évszázada minden ide köt. Most közösen úgy döntöttünk, hogy még két évig biztosan játszani fogok. Jól vagyok, frissnek, fittnek érzem magam, a csapatszellem pedig erősebb mint valaha, így egyértelmű volt számomra a döntés a folytatásról. Szeretném a legjobb teljesítményemmel segíteni a csapatot a jövőben is, azért, hogy továbbra is mi lehessük a legjobbak.” -nyilatkozta Görbicz Anita.