Hivatalos: Szlovén válogatott beállót igazolt a Szeged

(Fotó: montpellierhandball.com)

A MOL-Pick Szeged három évre szerződtette a Montpellier és a szlovén válogatott beállóját, Matej Gabert. A 197 cm magas játékos a 2016 nyarán csatlakozik Juan Carlos Pastor keretéhez.

Fiatal, 24 éves szlovén válogatott beállóval erősített a magyar bajnoki ezüstérmes MOL-Pick Szeged csapata. A 24 éves Matej Gaber a Montpellier HB csapatától érkezik, két szezont követően hagyja el a dél-francia klubot. Szegeden három éves szerződést írt alá, amely 2016 nyarán lép életbe. Gaber fiatal kora ellenére a szlovén válogatottban komoly szerephez jutott már, 52 alkalommal húzhatta fel a nemzeti csapat mezét. Az idei Bajnokok Ligája-szezonban pedig kétszer is pályára lépett a MOL-Pick Szeged ellen, ezeken a találkozókon három gólt szerzett. Nagy erőssége, hogy támadás mellett védekezésben is kitűnő játékosnak számít.

“Sikerült megállapodnunk Matej Gaberrel, és jövő nyártól a MOL-Pick Szeged keretéhez tartozik majd a szlovén válogatott kézilabdás. Montpellier-ben lejárt a szerződése, számára vonzó volt a felvázolt terv és elképzelés, amit elétettünk. Szeretne fejlődni és tanulni, úgy gondolja, hogy ezt Szegeden megteheti. Számára fontos volt Juan Carlos Pastor vezetőedző személye is, mert tudja, hogy a spanyol szakember kezei alatt még jobb játékossá válhat” mondta el dr. Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóság elnöke a MOL-Pick Szeged hivatalos honlapjának.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here