K&H liga: balatonfüredi és gyöngyösi siker

0
168
(Fotó: Faragó Imre)

Vasárnap este lejátszották a férfi bajnokság első fordulójának maradék két mérkőzését, így már minden csapat bemutatkozott az idei idényben. A Gyöngyös hatalmas találkozót nyert meg Vácott, még a Balatonfüred könnyedén diadalmaskodott a Budakalász ellen.

A Gyöngyös egy 0-3-as futással indította a mérkőzést, de sokáig nem örülhetett, mert a Vác is hármat lőtt zsinórban, így egyből ki is egyenlített. Ez a tendencia folytatódott, és hol egyik, hol másik csapat tudott kis futásokkal előrehaladni. A 20. percben Gábori negyedik góljával ismét a hevesiek tudtak vezetni (7-8). Nem tudott azonban jobban meglépni a Gyöngyös, mert Holpert góljaival újra döntetlent mutatott az eredményjelző, és ez az állás kitartott egészen a félidő végéig.

A fordulás után a hazaiak igyekeztek magukhoz ragadni a kezdeményezést, és a 43. percre kialakítottak egy háromgólos fórt maguknak. A vezetést képesek voltak tartani, még úgy is, hogy nagyon szorongatott a Gyöngyös (53. perc 23-20). A végjáték azonban nem a hazaiak szájíze szerint alakult, mert Mikita, Németh és Gábori találataival négy perccel a vége előtt döntetlenre zárkózott a gyöngyösi csapat. A végjáték a lehető legizgalmasabban alakult, hiszen hiába talált be Koller a hazai oldalon, Németh és Gábori góljaival az utolsó másodpercekben megfordította, és meg is tudta nyerni a mérkőzést a vendég csapat.

Váci KSE – B. Braun Gyöngyös 24-25 (10-10)
Vác:
Holpert 10 (4), Baláz 5, Koller 3, Grbavac 2, Davidovic 2, Tárkányi 1, Török 1
Gyöngyös:
Gábori 7, Németh 6 (1), Duris 3, Loncar 3, Kovacsics 2 (1), M. Mikita 2, Hegedüs 1, Dumencic 1 (1)

Jól kezdett a Budakalász Balatonfüreden, és vezetni is tudott a mérkőzés elején, de egy négygólos rohammal a fürediek gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést (14. perc 7-4). A vendégek Berggen és Bohács révén megkezdték a felzárkózást, és ez a felzárkózás olyan jól sikerült, hogy a 25. percben csak egy gól volt a távolság a csapatok között (11-10). Ekkor még nem volt vége a félidőnek, és a balatoni gárda ismét képes volt zsinórban négy gólt szerezni, így magabiztos előnyt szerzett a szünetre.

A fürediek ott folytatták ahol abbahagyták, és Kasparek vezetésével folyamatosan növelték az előnyt. A vendégeknek csak fellángolásaik voltak, ami nem volt elég a Csoknyai csapat ellen. A 47. percben ismét Kasparek talált be, és hat góllal vezettek a hazaiak (24-18). A Balatonfüred ekkor már nyert helyzetben volt, és nem engedte ki a győzelmet a kezéből. A végére négygólos füredi siker született.

Balatonfüredi KSE – CYEB Budakalász 30-26 (15-10)
Balatonfüred:
Kasparek 8, Bóka 5, Szita 5, Hornyák 3 (1), Semenov 3, Varsandán 2 (2), Kemény 2, Topic 1, Debreczeni 1
Budakalász:
Nagy B. 6, Berggren 5 (1), Leimeter 4, Bohács 3, Reznicek 3, Koncz 2, Józsa 1, Mazák 1, Tóth 1