Löwen: izlandi szakember váltja a dánt a kispadon – Sajtóhír

Forrás: http://www.ruv.is

A német Mannheimer Morgen és a svéd Aftonbladet egybehangzó információi szerint a svéd szövetségi kapitány, Kristján Andrésson veszi át a Rhein-Neckar Löwen irányítását 2019-től, és váltja a jelenlegi trénert, Nikolaj Jacobsent.

Az már korábban kiderült, hogy Nikolaj Jacobsen 2019-ig tölti csak be párhuzamosan a Löwen vezetőedzői, valamint Dánia szövetségi kapitányi posztját, ám utódjának a személyére csak most derült fény. A tervek szerint az izlandi és svéd állampolgársággal is rendelkező Andrésson az első idényében egyidejűleg vezeti majd a német klubot és a svéd válogatottat, hiszen utóbbihoz az olimpia évéig szerződés köti.

A két szakember akár találkozhat is egymással a 2019-es világbajnokságon, hiszen Svédország Hollandiát ütötte ki a selejtezőben, míg Dánia rendezőként eleve biztos résztvevője a tornának.