Löwen: visszatér a svéd sztár

Fotó: Sólya Eliza/hetmeteres.com

Kim Ekdahl du Rietz a tavalyi évet követően, némi döbbenetet okozva a kézilabda világában, 27 évesen visszavonult. A svéd balátlővő visszatérését már a hét elején pedzegette több portál is, ugyanakkor mindez most hivatalossá is várt.

Bár a Löwen jelenleg is kifejezetten erős kerettel rendelkezik, a svéd klasszist igazán nem sikerült ebben az évben pótolniuk, így támadásban mindenképp, de akár a védekezésben is sokat segíthet majd a csapatnak. Utóbbi fronton továbbra is bajban van Löwen, lévén egyik alapemberük, a spanyol Gedeon Guardiola egész szezonra kidőlt. Az ő pótlására korábban felmerült a szintén svéd veterán Magnus Jernemyr neve is, ám itt egyelőre nem történt változás.

Miután Ekdahl du Rietz egyáltalán nem játszott ebben a szezonban még mérkőzést, így minden fronton csapata rendelkezésére állhat.