Magyar válogatott: kihirdették a keretet az Eb-selejtezőkre

0
253

A magyar férfi válogatott június 5-én kezdi meg felkészülését a szezon utolsó két Eb-selejtezőjére, a lettek és a hollandok elleni találkozókra.

Két szakaszban zajlik majd a felkészülés, az edzőtábor első időszakára több fiatal is helyet kapott a keretben. A csapat június 5-8. között és 12-én Budapesten, majd Győrött készül, a lettek elleni idegenbeli találkozó után pedig Veszprémben zárja az edzőtábort. Később csatlakoznak majd a jelenleg a rutinosabb és a Final4-ra készülő Telekom Veszprém játékosok. A szövetség tájékoztatása szerint Nagy Kornél és Jamali Iman térdsérülés miatt nem tud a válogatott rendelkezésére állni.

A lettek ellen június 15-én lép pályára a magyar csapat, míg a hollandokat hazai pályán fogadják majd Mikler Rolandék a Veszprém Arénában három nappal később, június 18-án.

A válogatott kerete június 5 és 8 között:

Kapusok: Borbély Ádám (Telekom Veszprém), Székely Márton (Grundfos Tatabánya),
Jobbszélsők: Országh Ádám (B.Braun Gyöngyös), Szakály Benedek (Telekom Veszprém)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Telekom Veszprém), Fekete Bálint (MOL-Pick Szeged), Tóth Attila (Telekom Veszprém)
Irányítók: Győri Mátyás (Balatonfüredi KSE), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya), Ubornyák Dávid (Telekom Veszprém)
Beállók: Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged), Füzi Dániel (Telekom Veszprém), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya), Szeitl Erik (Telekom Veszprém)
Balátlövők: Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (Telekom Veszprém)
Balszélsők: Molnár Balázs (Telekom Veszprém), Szepesi István (Mezőkövesdi KC)

Június 12-18. között:

Kapusok: Borbély Ádám (Telekom Veszprém), Fazekas Nándor (Balatonfüredi KSE), Mikler Roland (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: Iváncsik Tamás (Elverum, norvég), Országh Ádám (B.Braun Gyöngyös)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Telekom Veszprém), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Nagy László (Telekom Veszprém), Tóth Attila (Telekom Veszprém)
Irányítók: Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), Győri Mátyás (Balatonfüredi KSE), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya), Lékai Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Telekom Veszprém), Szeitl Erik (Telekom Veszprém), Vilovski Uros (Bergischer HC, német)
Balátlövők: Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (Telekom Veszprém)
Balszélső:Szepesi István (Mezőkövesdi KC)

Szövetségi kapitány: Javier Sabaté
Edző: Debre Viktor

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here