Női BL: alakul a Vardar jövő évi kerete

A ZRK Vardar hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre szóló szerződést kötött az RK Krim Mercator balátlövőjével, a macedón Mirjeta Bajramoskával.

Ahogy azt már korábban megtudtuk, egy kisebb csapatnyi klasszis hagyja ott a macedón sztárcsapatot jövőre. Anja Althaus Győrben folytatja, Tamara Mavsar és Camilla Herrem hazatér, Sanja Damjanovic a Siófokot választotta, de otthagyja a csapatot Dzyana Ilina is, Mayssa Pessoa pedig jövőre már Rosztovban szerepelhet.

Az ő pótlásukra eddig bejelentették már korábban Dragana Cvijicset, aki Andrea Coviccsal együtt oldhatja meg a beálló posztot. Damjanovic pótlására már korábban kommunikálta a klub, hogy felkerül az első csapathoz a 21 esztendős Theodora Keramichieva, most pedig a rutinos Mirjeta Bajramoskával bővült a lista. Rajtuk kívül jövőre a csapatban játszik majd a macedón Jovana Sazdovska is, aki balszélső poszton pótolhatja a távozó Herrem, illetve Mavsar valamelyikét.

Valószínű, hogy Barjamoska nem az utolsó igazolása a csapatnak idén, s jelenleg is számtalan klasszis alkotja a gárdát, ám az az eddigi transzferek tükrében kérdéses, csapatként előre léphet-e a következő szezonban a macedón gárda, amelynek egy erősödő Győrrel, Bukaresttel, s Rosztovval kell szembenézzen a közvetlen elitből.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here