Női BL Final Four: összejön -e a címvédés az ETO-nak?

Fotó: gyorietokc.hu

A Győri Audi ETO KC idei szezonját a következő négy meccs határozhatja meg. Ebből az első kettőt ma és holnap játszhatja a zöld-fehér csapat, s nagy kérdés, hogy  a sérülésektől tűzdelt gárda mire lehet képes a gigászok csatájában

Az ETO egy kivételtől eltekintve az utóbbi 10 évben mindig elődöntőt játszhatott, s az eddigi négy Final4-ból 3 alkalommal részt is vett az eseményen. Rendes játékidőben még senki nem tudta megverni Ambros Martin csapatát a Papp László Arénában, ám a Bukarest elleni elődöntő nagyon nehéznek tűnik. Ám mielőtt kiveséznénk a Győrt, essen néhány szó az ellenfélről is, a román bajnok CSM Bucurestiről.

Mint ahogy általában, idén is hullámvasútra emlékeztetett Gulldenék szezonja. Ebben benne volt egy újabb évközi edzőváltás, váratlan rossz forma, majd az elődöntőben egy szintén váratlanul nagy győzelem a Metz ellen az első találkozón, amivel meg is váltotta a jegyét a csapat a budapesti viadalra. Több elemzés is kiemelte, hogy mennyire mély kerettel rendelkezik a Bukarest, szinte minden posztra jut két azonos képességű, nemzetközi szintű játékos. Azt ugyanakkor mindképp érdemes hangsúlyozni, hogy a csoportkörök (csoport, illetve főcsoport) alatt a román sztárcsapat góljainak több mint 60%-át három játékos szerezte. Ők Cristina Neagu, Isabelle Gullden, illetve Amanda Kurtovic. Ez a négy elődöntős csapat között a legmagasabb arány, látható tehát, mennyire függ a gárda az első lövősora teljesítményétől. Természetesen sokat számíthat a francia világbajnok Niombla, a dán Line Jörgensen, a klasszis beállók és szélsők hozzáadott értéke, ám ha a az ETO-nak sikerül kiiktatni Neagut, vagy Gulldent kontrollálni, jóval könnyebb dolguk lehet. A Győr korábbi elődöntőin (2016, 2017) jól látszott, hogy Ambros Martin elsősorban arra törekedett, hogy az ellenfelek vonalról, legfőképp beállóból ne kerüljenek helyzetbe, így kíváncsian várjuk, most milyen taktikával kezd az ETO. Sokat jelenthet Neaguáknál, hogy milyen napot fog ki a két klasszis kapusuk, akik képesek lehúzni a rolót, s egészen közepesen is védeni. Összességében nehéz bármit is mondani a CSM esélyeiről, mert elég széles skálán mozog a napi formájuk. Per Johansson láthatóan tudott új impulzust hozni a csapathoz, s valószínűleg ez is a legnagyobb erőssége. Az alakulatnál ki is emelte néhány játékos, hogy a svéd edző kis dolgokon változtatott csak, mióta a csapathoz érkezett, hiszen csak néhány hete edzi őket.

A Győri Audi ETO KC-t nehéz összehasonlítani a tavalyi csapattal, hiszen több ponton is változott a névsor, részben az igazolások, részben a sérülések miatt. A védelem közepén tavaly is Broch és Amorim játszott, de mellettük a két elit kettes védő közül (Tomori, Groot) Tomori kiesett, és Groot formája is kérdéses. Tomori Zuszsának jelenleg nincs olyan alternatívája, aki ezt a posztot is ilyen magas szinten tudná megoldani, így óriásit dobhat az ETO teljesítményén, ha a lehetséges helyettesek (Oftedal, Hansen, Althaus, Görbicz) jó teljesítményt nyújtanak hátul. Nora Mörk kiesése elöl jelenthet óriási problémát, ám ő is már jó negyedéve sérült, így a gárdának az ő pótlására is van opciója. Azon a szinten jobbátlövőben senki nem tud játszani, mint ő tudna, így ezt is csapatként kell megoldania az ETO-nak.

Ami jó hír lehet a kisalföldieknek, hogy tavalyhoz képest nem csökkentek a variációs lehetőségeik középen, sőt, Oftedal, Hansen, Gonzalez, s Althaus érkezésével számban és opciókban jó lehet a csapat. Ha a Bukarestnél kiemeltük a  két kapust, itt meg kell jegyezni, hogy mind Grimsbö, mind Kiss Éva bajlódott sérüléssel mostanában, így az ő formájuk sok mindent meghatározhat. Sok kérdés merülhet még fel a hétvége kapcsán, köztük az, hogy ki helyettesítheti néhány percre a posztján egyedül maradó Bódi Bernadettet, illetve, lesz -e a kulcsemberek mellett olyan játékos, akiben benne lehet az x-faktor. Az utóbbi hónapokban szinte alig láthattunk (saját magához képest) jól játszó Győrt, de nagy küzdelemben eddig még mindegyik lécet megugrotta a magyar bajnok. Kérdés, hogy így lesz-e most is?