Női BL: hatalmas csatában kapott ki a Fradi a Vardar ellen

fotó: Sólya Eliza/hetmeteres.com

Szombat kora délután Dabason fogadta a Ferencváros a tavalyi BL döntős Vardar Szkopje csapatát. A félidei négygólos előny után kiegyenlített ugyan a Fradi, de a mérkőzést végül nem tudta megfordítani, így egygólos sikert aratott a vendég alakulat. 

Hiába Szucsánszki öröme, nyert a Vardar. (fotó: Sólya Eliza/hetmeteres.com)

Két Penezic góllal indult a találkozó, de a 4. percben Snelder szerezte meg a Fradi első gólját (1-2). Ezután villant a magyar csapat két szélsője, és a 6. percen először volt előnyben a Fradi. Penezic már háromnál járt, de Pena is igyekezett a hazai oldalon, és tartotta a lépést a budapesti alakulat. Leynaud hatalmas reflexszel védte Kovacsics ziccerét, majd Penezic találatával 0-2 után ismét kettővel vezetett a Vardar, majd Radicevic révén először volt három a vendégek fórja (16. perc 6-9). Nem hagyta magát leszakadni a Fradi, de Leynaud nagyszerű napot fogott ki, és alaposan megnehezítette a gólszerzésben a magyar csapat dolgát. A félidő hajrájában egy Jovanovic eladott labda után Cvijic szerzett lerohanás gólt, majd Bírónak Canadija ziccerét kellett védenie, hogy ne tudjon meglépni a Vardar. Van der Heijden időn túli szabaddobása fölé ment, így négygólos Macedón előnnyel zárult a játékrész.

Radicevic befutás utáni góljával indult a találkozó, majd Suslina kivédte Kovacsics hetesét, és ezután egyből Cvijic talált be, és pillanatok alatt hét góllal megugrott a vendég csapat. Szucsánszki próbálta elállítani a vérzést magyar oldalon, és Bíró is bemutatott pár szép védést, majd ebből erőt merítve Faluvégi hozta vissza a ferencvárosi reményeket (39. perc 15-20). Elkapta a fonalat a Fradi, és zsinórban négy találatot szerezve visszajött három gólra. Legjobbkor került kettős emberfórba a Fradi, és Pena megszerezte a hatodik gólját 42. perc 18-20). 9 perces gólcsendet tört meg a vendég alakulat, de a magyar csapat ismét betalált, és tartotta a kétgólos különbséget. 8-1-es futásban volt a Ferencváros, amivel ki tudott egyenlíteni a 47. percben, de Lacrabere két gólja után ismét vezetett a Vardar. Ismét előnybe került a Fradi, és ismét képes volt kiegyenlíteni az 52. percben (23-23). Az utolsó 5 perc egygólos vendég előnnyel indult, de a kilencedik gólját szerző Peneziccel nem bírtak a hazaiak és Suslina is fogott a vendég kapuban. A végén még kicsit kozmetikázott a magyar csapat, de minimális különbséggel ugyan, de vereséget szenvedett.

FTC-Rail Cargo Hungaria-Vardar Skopje 28-29 (12-16)
FTC:
Pena 8, Kovacsics 4, Faluvégi 4, Van der Heijden 4, Márton 3, Szucsánszki 2, Lukács 1, Snelder 1, Schatzl 1
Vardar:
Penezic 9, Lacrabere 5, Cvijic 5, Radicevic 4, Khmírova 3, Ristovska 1, Kuznetsova 1, Lazovic 1