Női BL: jól kezdett, de kikapott a Fradi

Fotó: Sólya Eliza/hetmeteres.com

A Ferencváros sokáig vezetett, ám az első félidő végétől a Metz dominálta a találkozót, s nyert megérdemelten.

Betonkemény védelmek feszültek egymásnak az első percekben, s ezt a csatát a Fradi nyerte, hiszen alig kapott gólt a mérkőzés első negyedében, míg Lukács találatai, s Háfra bombái révén 3 gólos előnyt épített ki. Jött is a francia időkérés (6-3). Innen kevesebb, mint két perc alatt visszajöttek a hazaiak, de jókor jöttek a frissen beálló van der Heijden találatai (6-8). Ezt követően rendre a Fradinál volt az előny, egészen a 28. percig, amikor Gros gólja már francia vezetést jelentett (11-10). Ebben a periódusban több ziccert is hibázott az FTC, így végül hátránnyal mehetett a szünetre (13-10).

A második félidőt előnyben kezdték a zöld-fehérek, de nem tudtak faragni a hátrányból, sőt, a kezdeti 2-3 gólos különbség után elléptek a franciák, s a félidő közepére már hat góllal is vezettek (24-18). Innen a magyar csapat percei következtek, így időt is kértek a hazaiak (24-20). Sőt, félidei 3 gól is visszaállt később (24-21). Bár a hajrában ennél is közelebb jött az FTC, pontot szerezni nem tudott.

Update: Bő fél órával a mérkőzés után a helyes eredményt is megtudhattuk, így az eredetileg jelzett 28-25 helyett 27-25-re maradt alul a magyar alakulat.

Metz Handball – FTC-Rail Cargo Hungaria 27-25 (13-10)
Metz:
Gros 10, Smits 4, Zaadi 3, Houette 3, Landre 2, Flippes 1,  Kanor 1, Maubon 1, Luciano 1, Nocandy
FTC:
Lukács 7, Háfra 4, Snelder 3, Schatzl 3, van der Heijden 3, Hornyák D. 2, Szucsánszki 1,  Kovacsics 1, Faluvégi 1

A csoport állása: