Női junior-vb: világbajnok Magyarország!

Forrás: www.facebook.com/kezivalogatott

Az első félidőt még hátrányban zárta a magyar csapat, ám elképesztő második félidei játékkal megfordította a mérkőzést a gárda, s végül magabiztos győzelmet aratott.

Bár jól indult a találkozó, s a félidő elején többször is vezetett 3 góllal Magyarország, hamar visszajött a meccsbe Norvégia, s a félidő második felében átvették a találkozó irányítását. Suba Sárának nem ment annyira, mint egy héttel korábban, a két csapat előző találkozóján, Márton Grétát is hamar váltotta Fodor Csenge, s hétméterest is hibáztunk. Ettől függetlenül szoros volt végig a félidő, s csak kettővel vezettek a szünetben a skandinávok.

A második játékrészt ismét nagy lendülettel kezdték Háfráék, s mintegy 10 perc után átvettük a vezetést (16-15). A félidő közepén elvesztette a csapat kapitányát, Lakatos Ritát is, ám ez sem törte meg a csapat lendületét, s fokozatosan növelte előnyét. A végét a magyar csapat bírta jobban, s összességében magabiztos győzelmet aratott.

Magyarország – Norvégia 28-22 (10-12)
Magyarország:
Háfra 8, Klujber 8 (2), Lakatos 4, Fodor 3, Szabó K. 2, Pásztor N. 2, Faluvégi 1
Norvégia:
Reistad 7, Jacobsen 4 (4), Gabrielsen 2, Fossheim 2, Ellertsen 2, Nestaker 1, Hovland 1, Olsen 1 Lund 1 (1)

A 2018-as junior-vb végeredménye:
1. Magyarország (Bínó Boglárka, Faluvégi Dorottya, Fodor Csenge, Giricz Laura, Háfra Noémi, Hlogyik Petra, Hornyák Bernadett, Kácsor Gréta, Klujber Katrin, Kuti Bettina, Lakatos Rita, Márton Gréta, Pásztor Noémi, Suba Sára, Szabó Kitti, Tóvizi Petra, Pénzes Laura, Horváth Laura)
2. Norvégia
3. Dél-Korea
4. Oroszország
5. Hollandia
6. Dánia
7. Franciaország
8. Románia
9. Horvátország
10. Izland
11. Brazília
12. Svédország
13. Németország
14. Japán
15. Szlovénia
16. Montenegró
17. Spanyolország
18. Portugália
19. Angola
20. Chile
21. Kína
22. Paraguay
23. Egyiptom

A világbajnokság álomcsapata:
Kapus:
Polina Kaplina (Oroszország)
Jobbszélső: Faluvégi Dorottya (Magyarország)
Jobbátlövő: Line Ellertsen (Norvégia)
Irányító: Henny Reistad (Norvégia)
Beálló: Pásztor Noémi (Magyarország)
Balátlövő: Háfra Noémi (Magyarország)
Balszélső: Emma Friis (Dánia)

Gólkirály: Helena Paulo (Angola) – 73 gól
Legjobb játékos (MVP): Szong Hje Szu (Dél-Korea)