Palmarsson: nem teljesen így történt

Fotó: Sólya Eliza - hetmeteres.com

Aron Palmarsson hosszú idő után adott interjút egy spanyol rádióban, amiben összefoglalta, mi történt vele az elmúlt hónapokban. Az interjút a RAC1 nevű rádiónak adta az izlandi, s az angol nyelvű hanganyag pedig elérhető a lent idézett oldalon/oldalakon.

Az egybefüggő angol nyelvű interjú (ITT, illetve ITT) fordítását pedig lent közöljük:

Ez nem teljesen így történt. Ez egy hosszú történet. Ott kezdődött, amikor volt egy találkozónk novemberben. Amikor mondtam nekik, hogy nem hosszabbítom meg a szerződésem. Ekkor kezdődtek a gondok (issues). Az emberek a vezetőségben (board), illetve néhány ember a vezetőségben nem kezelt engem megfelelően. Én mindezt félretettem, s próbáltam koncentrálni a kézilabdára, ami a legjobb a csapatnak, s a szurkolóknak, hozva a legjobb formámat. Azt gondolom, ezt meg is valósítottam, tisztelet mutatva mindegyiküknek. De ezt követően, nyáron volt néhány telefonos beszélgetésem Ljuboval (Vranjes), s mondtam, hogy nem vagyok ebben az egészben biztos. Ő erre mondta, hogy meglátjuk, maradjunk nyugodtak. Erre visszamentem, átestem az orvosi vizsgálatokon, és beszéltem velük. Ismerték a helyzetemet, volt néhány problémám, személyes ügyem, amivel törődnöm kellett, s időre volt szükségem. És hétfőn, miután már beszéltem velük a hétvégén erről a helyzetről, elküldtem ezt az üzenetet (Vranjesnek), mert ő kérte, hogy tartsuk a kapcsolatot (contact). Én jeleztem, hogy nem veszek részt ezen az edzésen. Ezt követően, a délután kirúgtak a médián keresztül. Ez teljesen sokkolt, hiszen nem kaptam semmilyen üzenetet, emailt, senki nem lépett velem kapcsolatba. Simán megsemmisítették a szerződésem, s ami a legjobban bánt, hogy ekkor hívtam a családom, az ügynököm, s néhány jogászt, akik azt mondták, hogy ne mondjak semmit, így 2-3 hónapig nem is mondhattam semmit. Márpedig az emberek megérdemlik, hogy hallják az én sztorimat is.

A gond az, hogy én nem adtam fel, hogy ott játsszak, úgy értem, én próbáltam, több alkalommal is (beszélni). Ezután hazautaztam Izlandra, s utána próbáltam többször, háromszor is visszajönni és tárgyalni. Erre ők azt mondták, nem, nem akarunk látni, nem akarunk tárgyalni. Csak 3-4 hét után mondták azt, hogy OK, találkozunk veled, én pedig elmentem az ügynökömmel, de nem volt kiút/esély.

Vranjes visszavett volna. Azt mondta, OK, hibáztál, beszélned kell a játékosokkal, a médiával, a szurkolókkal, s én erre azt mondtam, jó, nem gond, mi megoldást szeretnénk találni. De megegyezésre jutni néhány emberrel a veszprémi vezetőségből egyszerűen lehetetlen volt. Ez szomorú volt, s frusztráló. Nem mondhattam semmit, pedig én nagyon szerettem ott játszani, mindenki tudja, Európa egyik legjobb arénájáról van szó, valószínűleg a legjobbról. A szurkolók csodálatosak, s az alatt a két év alatt, amíg ott játszottam, végig támogattak, s én még mindig szeretem őket. Ugyanez igaz a játékosokra is, hiszen a világ egyik legjobb csapatáról beszélünk. S ez zavart a leginkább, hogy nem mondhattam el az én sztorimat. Csak az egyik oldal volt ismert, s ez szomorú, mert ahogy mondtam is, nem pontosan ez volt a helyzet.

És amikor már eljutottunk ide (ügyvédek, s hasonlók), akkor a dolgok kicsúsznak a kezeid közül. Ez szintén bántott. Nem tehettem azt, amit tenni szerettem volna, és úgy tűnt, nincs esély arra, hogy megoldást találjunk. Hát ennyi. Ez az első alkalom, amikor nyíltan mondhatok valamit. Az embereknek meg kell ismerniük az én oldalamat (nézőpontomat) is, s ez az. Ahogy mondtam is, nagyon szomorú vagyok, hogy ez történt, mert amint említettem, sok szép emléket őrzök onnan. A karrierem 1 vagy 2 legjobb évét töltöttem ott, s ahogy mondtam, ezek előtt a szurkolók előtt játszani mindig libabőrössé tett.

Szeretném ezeket megőrizni az emlékezetemben, a szurkolókat, a pályán töltött időszakot, amit elértünk együtt, s blokkolni minden mást, de sajnos 1-2 ember, ott a vezetőségben nem volt képes arra, hogy tárgyaljon, vagy találjon bármilyen megoldást. Hát ez az én sztorim.