SG Flensburg-Handewitt – 2017/18

A Flensburg 2014-es BL-győzelme óta nem tudott bejutni a kölni final fourba. Az idén sem valószínű, hogy ez sikerül nekik, a német bajnokságban lehet inkább keresnivalójuk, de vélhetően inkább a csapatépítésről szól majd ez a szezon „északiak királyai” számára.

Sikerül-e Vranjes pótlása?

A legfontosabb változás, hogy hét év után távozott a kispadról Ljubomir Vranjes, aki a Telekom Veszprém és a magyar válogatott szakvezetője lett. A sikeredzőt segítője, Maik Machulla váltotta. A korábbi irányító tehát Vranjes mellett szívta magába a szakmát, kérdés mit tanult el ebből a 40 esztendős tréner.
A Flensit elhagyó játékosok között is komoly neveket találunk. Az együttest 2006 óta erősítő Anders Eggert személyében egyik ikonját vesztette el a német csapat. A 35 éves szélsőklasszis hazatért Dániába. Szintén Skandináviában folytatja Johan Jakobsson, a svéd válogatott átlövője is szülőföldjére igazolt. Nem fognak könnyet hullajtani Bogdan Radivojevic és Mark Bult után sem, viszont Peter Djordjic a szezon vége felé komoly átlövő játékot mutatott be. A szerb bombázó a Meshkov Brest csapatát választotta, ha nem lettek volna a folyamatos sérülései világklasszis lehetett volna.

Reményteljes északiak

Az érkező névsora jóval vékonyabb, inkább a következő évnek szólnak. A 203 centi magas svéd óriás, Simon Jeppsson ígéretes igazolásnak tűnik, kérdés beváltja-e a hozzá fűzött reményeket a 22 éves balátlövő. Mindenesetre a legutóbbi vb-n már ott volt a svédek keretében. Elmondhatja a vb-szereplést magáról a norvégok 20 éves szupertehetsége, a szintén 2 méter feletti Magnus Röd is. Az idei évben azért még csodát ne várjunk tőlük, de lehetnek kiugróan jó mérkőzéseik a BL-ben.
Kapusposzton mondhatni gyengültek, hiszen a hosszú időre kidőlt, a hírek szerint jövőre már a Barcelonában védő Kevin Möllert a 34 éves Rasmus Lind helyettesíti. A dán kapus már visszavonult, azonban a Flensi hívására újra csatasorba állt. A jobbszélen pedig Marius Steinhauser váltotta Radivojevicet, ezzel viszont nincsenek beljebb a Flensinél.

Simon Jeppsson
Fotó: https://www.facebook.com/SGFleHa

Erős kezdő, rövidebb kispad

Egyértelmű, hogy idén is a rohanós kézilabdával verhetik meg az ellenfeleiket, felállt fal ellen nem lesz sok esélyük a komoly csapatok ellen. A széleken Lasse Svan és Hampus Wanne, esetleg a jövőre Veszprémbe igazoló Kentin Mahé is klasszis megoldás. Támadásban viszont nincs komoly beállójuk, Anders Zachariassen, Jacon Heinl és Henrik Toft inkább a védőtérfélen jeleskedik. Akin rengeteg múlik majd az a Holger Glandorf és Rasmus Lauge. Ők ketten képesek arra, hogy kiélezett helyzetekben a hátukra vegyék a csapatot, ha Glandorf elkapja a fonalat, akkor gond nélkül lövi szét az ellenfeleket, míg Lauge irányítóban ás átlövőben szintén komoly fegyvert jelent. Jolly Joker lehet még a franciák világbajnoka, Kentin Mahé, akit szinte minden poszton be tud majd vetni Machulla mester. A védelem lehet még, ami mellettük szólhat, hiszen a Tobias Karlsson és Heinl/Zachariassen/H. Toft alkotta tengelynél kevés jobb van a mezőnyben, ráadásul a lassan 40 éves Mattias Andersson még mindig klasszis kapusnak számít mögöttük. A keret tehát nem mély, ráadásul Jim Gottfridsson ismét hosszú időre kidőlt a második fordulóban, tovább csökkentve a variációs lehetőségeket.

Messze a final four

Ez a névsor a német ligában képes lehet az első helyre, bár a Löwen és a Kiel erősebbnek tűnik. A BL-ben nagy meglepetés lenne, ha bejutnának a négyes döntőbe. Machulla nyugodtan építheti a jövő csapatát, hiszen a szezon végén a még mindig kezdőirányítónak számító Thomas Mogensen mellett többen távozhatnak.

Átigazolások a 2017/18-as szezon előtt:

Érkezett:

Simon Jeppsson (balátlövő, Lugi Handboll), Marius Steinhauser (jobbszélső, Rhein-Neckar Löwen), Magnus Röd (jobbátlövő, Baekkelaget Handball), Rasmus Lind (kapus, TTH Holstebro)

Távozott:

Anders Eggert (balszélső, Skjern Handbold), Johan Jakobsson (jobbátlövő, IK Sävehof), Bogdan Radivojevic (jobbszélső, Rhein-Neckar Löwen), Mark Bult (jobbátlövő, visszavonult), Petar Djordjic (balátlövő, HC Meshkov Brest)

Az SG Flensburg-Handewitt kerete a 2017/2018-as szezonra:

Kapusok:  Mattias Andersson, Kevin Möller, Rasmus Lind
Jobbszélsők:  Lasse Svan, Marius Steinhauser
Jobbátlövők: Holger Glandorf, Magnus Röd
Irányítók: Thomas Mogensen, Kentin Mahé, Jim Gottfridsson
Beállók:  Jacob Heinl, Henrik Toft Hansen, Anders Zachariassen
Balátlövők:  Rasmus Lauge, Simon Jeppsson
Balszélsők: Hampus Wanne
Védekező: Tobias Karlsson

Vezetőedző: Maik Machulla

Várható kezdőcsapat: