Skjern Handbold – 2017/18

Az évek óta tudatosan építkező zöld-fehérek újabb nagy halat fogtak az átigazolási szezonban. Az Anders Eggerttel megerősített Skjern egy év szünet után újra a Bajnokok Ligájában szerepelhet, reális eséllyel pályáznak a legjobb 16 közé kerülésre.

A gyengébb alapszakasz után Myrholek nagyszerűen játszottak a dán liga rájátszásában, ám a fináléban hazai pályán döntő vereséget szenvedtek az Aalborggal szemben, így az aranyérem ezúttal nem a Skjernhez került. Az EHF-hez benyújtott szabadkártyás kérelmük azonban meghallgatásra talált, ennek megfelelően a legrangosabb európai kupasorozatban indulhatnak idén.

Újabb hazatérő sztár

A zöldmezes dánok folyamatos építkezése már évek óta megfigyelhető, a Bundesligában kissé „megfáradt“ sztárok hazahozatalával egyre komolyabb keretet raknak össze. Idén a Flensburg legendája, Anders Eggert csatlakozott Ole Nörgaard fiai közé, hozzá fogható sztárja még nemigen akadt a klubnak a történelme során. A klasszis balszélső természetesen rögtön a kezdőhetes tagja lett, és bár posztjánál fogva nehéz köré építeni egy csapatot, rutinjával es jelenlétével mégis vezér szerepet tölt be az együttesen belül. Az ellenfelek is komolyabban néznek egy olyan csapatra, ahol Eggert rohangál a bal oldalon.

Eggert mostantól zöldben lőheti a kíméletlen heteseket (Fotó: skjernhaandbold.dk)

A Skjern másik nagy nyári fogása egészen más pályát fut be. Emil Nielsen az egyik legnagyobb kapusígéretnek számít Dániában, már elképesztően fiatalon a liga legjobbjai között tartották számon. Még csak 20 éves, de már két extra szezon van a háta mögött az Arhus tagjaként, idén pedig már a BL-ben mutathatja meg tudását.

A tavalyi jó szereplésnek persze ára is volt, a Skjern nem úszhatta meg, hogy egyik legfontosabb emberét a Bundesligába csábítsák. Lasse Mikkelsen a nagy terveket szövögető Melsungen ajánlatára bólintott rá, vele pedig a legfontosabb belső ember távozott Nörgaard keretéből. Két klubikon, Thomas Klitgaard és Daniel Svensson is pályafutása befejezése mellett döntött a nyáron, volt csapatkapitányként különösen előbbi hiányát érezheti meg az együttes. A folyamatosan sérülésekkel bajlódó Magnus Dahl is visszavonult, rá egyébként se nagyon számíthatott eddig a szakmai stáb. A pótlására télen Gyöngyösről szerződtetett Tibor Ivanisevic annyira bevált, hogy máris bundesligás klubok vetették ki rá a hálójukat, ám a Skjernnek végül sikerült hosszabbítani vele. Ezt nem nézte jó szemmel Sören Pedersen, aki nem akart harmadik számú kapus lenni, ezért az Aalborghoz távozott. A “kimeneti” oldalon található még Morten Balling neve is, neki Eggert érkezése jelentette skjerni pályafutása végét.

Svéd légió

A klubnak tehát beálló, irányító es átlövő posztokon is erősítenie kellett. A karmesteri pálcát a Svédországból érkező Jesper Konradsson kezébe adták, aki az Alingsas játékosaként már rendelkezik BL-rutinnal, továbbá hazája válogatottjának is rendszeres tagja. Egy biztos, nem nőtt vele a csapat középső embereinek egyébként sem kiemelkedő átlagmagassága, de gyorsaságával és technikájával sok gondot okozhat az ellenfeleknek. Honfitársa, a szintén új igazolás Jonathan Stenbäcken bármelyik lövő poszton, továbbá a védelemben is nagyszerűen bevethető, a Skjern bal oldala az eddig is ott játszó Markus Olssonnal együtt szinte teljesen “svéddé” változott. Bjarte Myrhol alternatívája ősztől Christoffer Cichosz lesz a vonalon és a hatosfalban is.

Emil Nielsennek már köszönhet egy szuperkupát a Skjern (Fotó: skjernhaandbold.dk)

A Skjern kerete tehát több helyen is átalakult a nyáron. Ugyan egy világsztárral több van a névsorban, azonban a fontosabb belső posztokon új emberekkel kell dolgoznia Nörgaardnak, így nehezen jósolható meg előre, mennyire erősödött a keret az új szezonra. A régiek közül természetesen kulcsember lesz az elnyűhetetlen Kasper Söndergaard és a már említett Myrhol. A kezdőcsapat ütősnek tűnik, a cserepad viszont néhol rövidnek. A dán bajnokságban óriási versenyfutás várható az érmekért, azonban Eggertéknek mindenképp az első háromban van a helyük. A BL-csoportban reális továbbjutási esélyeik vannak, a legjobb 16 közé kerülésük se lenne igazi meglepetés.

És hogy a Skjern mennyire előre építkezik? Ezt bizonyítja, hogy már most szerződést kötöttek két klasszis játékossal, akik csak 2018-ban csatlakoznak a kerethez: Thomas Mogensen Flensburgból, Eivind Tangen pedig a Midtjylland együttesétől érkezik egy év múlva.

Átigazolások a 2017/18-as szezon előtt

Érkezett:
Anders Eggert (SG Flensburg-Handewitt), Emil Nielsen (Arhus Handbold), Jesper Konradsson (Alingsas HK), Jonathan Stenbäcken (TBV Lemgo), Christoffer Cichosz (Mors-Thy Handbold)

Távozott:
Lasse Mikkelsen (MT Melsungen), Thomas Klitgaard (visszavonult), Daniel Svensson (visszavonult), Sören Pedersen (Aalborg Handbold), Magnus Dahl (visszavonult), Morten Balling (Skanderborg Handbold), Jesper Dahl (Nordsjealland Handbold), Emil Bergholt (TM Tönder)

A Skjern Handbold kerete a 2017/18-as szezonra

Kapusok: Emil Nielsen, Tibor Ivanisevic
Jobbszélsők: René Rasmussen, Mathias Gliese
Jobbátlövők: Kasper Söndergaard
Irányítók: Jesper Konradsson, Cornelius Kragh
Beállók: Bjarte Myrhol, Christoffer Cichosz
Balátlövők: Markus Olsson, Jonathan Stenbäcken, Tandri Konrádsson
Balszélsők: Anders Eggert, Bjarke Christensen

Vezetőedző: Ole Nörgaard

Várható kezdőcsapat