Tomori Zsuzsanna: ha túljutunk a Bukaresten, a döntőben már extázisban leszünk

Tomori Zsuzsa (fotó: Kovács Anikó)

Egy hónapja sérült meg Tomori Zsuzsanna, aki terveiről, rehabilitációról, illetve a Final4-ról is beszélt egy interjúban.

A sérüléséből lábadozó klasszis átlövő a Nemzeti Kézilabda Akadémián, idilli környezetben végzi a rehabilitációt, ám itt is figyelemmel követte a BL Final4 sorosolását. A lehetséges ellenfelek közül Tomori a Vardar-CSM párost tartja az egyik végletnek, míg a Final Fourban újonc Rosztovot amolyan sötét lónak, amely meglepetést is okozhat.

A Győri Audi ETO esélyeíről így nyilatkozott a válogatott játékos: 
Én úgy gondolom, hogy ha túl fogunk jutni ezen a bukaresti mérkőzésen, akkor a döntőben már olyan extázisban leszünk, hogy ott tényleg nagyon bízom benne, hogy sikerül megnyerni.

Tomori Zsuzsa kitért arra is, hogy bár a sérülése pillanatában megfordult a fejében a visszavonulás gondolata, már nem foglalkozik vele, hanem a rehabilitációra koncentrál. Ebben segítségére van egy coach, illetve ismerősök is többen, s maga a győri klub is mögötte áll.

Az átlövő a pályán biztos nem lehet majd ott a társaival, ám mindenképp szeretne a helyszínen szorítani a csapatnak.

A teljes interjú ITT található.