Vb 2017 – Norvégia

0
19

A norvégok csak szabadkártyával jutottak ki a vb-re, ám a csapat sokra hivatott, s Sagosenék szeretnék is bizonyítani, hogy a tavalyi kontinenstornán elért eredmény nem csak a véletlen műve volt.

norvegia

Legjobb eredmények

olimpia: 9. hely (1972)
világbajnokság: 6. hely (1958), 7. hely (1961, 2005), 9. hely (2009, 2011)
Európa-bajnokság: 4. hely (2016), 6. hely (2008), 7. hely (2010)

Út a vb-ig

Norvégia nem jutott ki sem a legutóbbi, sem a négy évvel ezelőtti világbajnokságra, s sokáig úgy nézett ki, a 2017-es világeseményt is ki kell hagyják. 2016 júniusában a selejtező párharcban Szlovénia jobbnak bizonyult a skandinávoknál, ám miután Óceániából idén sem lesz résztvevője a tornának, így egy hely még kiadó maradt. Az IHF döntése alapján a pályázó Ausztria és Norvégia közül utóbbi kapta a szabadkártyát. A választásnál vélhetően fontos szerepet játszott Myrholék nagyszerű Eb-szereplése.

Szövetségi kapitány

A norvégok szövetségi kapitánya, Christian Berge 2014 eleje óta áll a nemzeti csapat élén. A 43 esztendős tréner karrierje erősen kötődik a válogatotthoz, amelyben játékosként 9 évig szerepelt, kapitányi megbízatása előtt pedig a junior csapatnál dolgozott. A kettő között Norvégia egyik élcsapatát, az Elverumot edzette. Bár Berge előzetesen csak az előző világbajnokság kvalifikációs viadalára kapott megbízatást, az Ausztria ellen elbukott selejtező után a szövetség mégis élt opciós jogával, s meghosszabbította az együttműködést a szakemberrel. Ezt követően Norvégia a tavalyi Európa-bajnokság egyik meglepetéscsapatává vált, elődöntőt játszhatott, ám végül nem sikerült az éremszerzés a csapatnak. Így is ez a helyezés számít a skandinávok legjobb eredményének világversenyeken.

Kulcsjátékosok

A norvég csapatban számtalan jó játékos van, igazi világklasszist viszont nehéz találni. Sander Sagosen mindenképp az egyik legnagyobb ígéretnek számít a világ kézilabdájában, ám jelenleg még pályája elején jár az irányító. Az Aalborg játékosa számtalan ajánlat közül válogathatott, míg végül a PSG hívását fogadta el, így a nyáron már Párizsba is költözhet, s követelhet helyet magának a világklasszisok alkotta csapatban. Sagosen a tavalyi Eb-n már a torna All Star-csapatába is bekerült, idén pedig nagyban befolyásolhatja a norvégok szereplését az ő játéka.

Sander Sagosen (forrás: aftenposten.no)
Sander Sagosen (Fotó: aftenposten.no)

 

Bjarte Myrhol idén már 35 éves lesz, de továbbra is csapata meghatározó játékosa. Az egykori veszprémi beálló nemrég hosszabbított dán klubcsapatával 2020-ig, azaz még várhatóan hosszú ideig játszhat magas szinten. Bár kétséges, hogy a nagyobb terhelést hogy bírja majd a norvég, támadásban mindenképp, de védekezésben is fontos eleme lehet majd a skandináv gépezetnek.

A franciaországi keret

Bár a 17-es keretnek még tagja volt, Harald Reinkind sérülés miatt végül kihagyni kényszerül a vb-t. Rajta kívül viszont többé-kevésbé teljes a norvég alakulat, amely nagyrészt dán és német légiósokra épül. Kapus poszton nincs igazán kiemelkedő egyéniség a csapatban, de Ole Erevik rutinja sokat érhet. Torbjörn Bergerud a legfiatalabb a hálóőrök között, s 22 évesen már a harmadik bajnokságában játszik. A tehetsége vitathatatlan, ám kérdéses, ezt tudja-e bizonyítani ezen a szinten is. A jobbszélt egyedül Kristian Björnsen képviseli, aki kiváló idényt zárt tavaly a svéd bajnoknál, s idén a Wetzlarban is csapata egyik legjobb góllövője. Vele megoldottnak látszik a poszt, ám az, hogy egyedüli ember a jobbszélen, mindenképp rizikófaktor lehet.

Kent Robin Tönnesen egyértelműen az első számú jobbátlövő a csapatban ám a kevés balkezes, illetve Reinkind kiesése miatt felértékelődhet Eivind Tangen szerepe is, aki jó idényt fut.

Kent Robin Tönnesen (forrás: vg.no)
Kent Robin Tönnesen (Fotó: vg.no)

 

Az irányító poszt a csapat egyik nagy erőssége. Sagosen bármikor képes klasszis szinten játszani, ám mellette Christian O’Sullivan is megbízható megoldásnak számít. Utóbbi tavalyi idénye Kristianstadban jól sikerült, idén pedig, bár osztozik a posztján Magdeburgban másokkal, szintén erőssége a csapatának. Balátlövőben Espen Lie Hansen a tavalyi Eb-n is jól teljesített, jelenleg is a dán liga top 10 góllövője közt található, ha egészséges, nem lehet kérdéses, hogy ő fog kezdeni. Mögötte Göran Johannesen okozhat meglepetést. Johannesen ugyan több mérkőzést is kihagyott idén a GOG-nál, ám amikor pályán volt, sokszor gólerősen játszott. Balszélen Magnus Jöndal és Andre Lindboe egyaránt kaphat szerepet. Tavaly az Eb-n Jöndal jól teljesített, így ő kezdhet. Beálló poszton Myrholnak nincs igazán alternatívája, bár Petter Överby és Magnus Gullerud egyre fontosabb szerepet tölthet be a csapatban.

Négy beálló szerepeltetése meglepő húzásnak tűnhet, ám közülük a fent említett Överby és Gullerud fontos szerepet tölthet be védekezésben. A norvégok rendszerint preferálják a hatosfalas felállást, ahol mind Överby, mind Gullerud megfordulhat a hármas védő szerepében. Mellettük ott van még Myrhol, aki a támadások mellett a védőfalban is ideális megoldás, ám egy ilyen hosszú tornán kulcskérdés a tehermentesítése, így könnyen lehet, hogy Berge pihenteti a defenzív felállásnál. A keretben lévő belső játékosok mindegyike megbízható megoldást jelent hátul is, Lie Hansen, Tönnesen, Sagosen és O’Sullivan sem szorul cserére az akciók után.

A 16-os névsor:
Kapusok: Ole Erevik (PAUC Handball), Espen Christensen (GOG), Torbjörn Bergerud (TTH Holstebro)
Jobbszélső: Kristian Björnsen (HSG Wetzlar)
Jobbátlövők: Kent Robin Tönnesen (Füchse Berlin), Eivind Tangen (HC Midtjylland)
Irányítók: Sander Sagosen (Aalborg Handbold), Christian O’Sullivan (SC Magdeburg)
Beállók: Bjarte Myrhol (Skjern Handbold), Petter Överby (Elverum HH), Magnus Gullerud (TSV GWD Minden), Joakim Hykkerud (TSV Hannover-Burgdorf)
Balátlövők: Espen Lie Hansen (HC Midtjylland), Göran Johannesen (GOG)
Balszélsők: Magnus Jöndal (GOG), Andre Lindboe (Elverum HH)

Szövetségi kapitány: Christian Berge

Várható kezdőcsapat

norvég

Világbajnoki esélyek

Nehéz bármit mondani a norvég csapat esélyeiről, mert nagyon kétarcú a csapat. Azok után, hogy a tavalyi kontinenstornán mindenkit meglepve, óriási skalpokat begyűjtve jutottak el az elődöntőig, nyáron már a vb-re sem tudták egyenes ágon kvalifikálni magukat. Egy csoportban vannak a házigazdákkal, Lengyelországgal, Oroszországgal, Japánnal és Brazíliával, azaz minden meccsük kemény küzdelmet ígér. Azonban, ha jó formát mutat a csapat, akár a legjobb nyolc közé is eljuthatnak. Minden további már bravúr lenne.

További csapatbemutatók:

Angola
Argentína
Brazília

Chile
Dánia
Egyiptom
Svédország
Tunézia

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here