Vb 2019: Németország

A német válogatott a legutóbbi két nagy tornán csalódást keltő teljesítményt nyújtott. Hazai pályán azonban 2007 után ismét megnyernék a világbajnokságot.

Christian Prokop a tavalyi, horvátországi Eb-n debütált nagy tornán a német válogatott élén. A 40 esztendős szakember már az akkori keret összeállításnál is rengeteg kritikát kapott, főleg amiatt, hogy korábbi csapatából, a Leipzigből három játékost nevezett. Ezúttal csak egy lipcsei, a 21 éves Franz Semper lesz ott a keretben. Természetesen a szurkolók ezúttal sem értettek egyet Prokop minden döntésével: Kai Häfner és Tobias Reichmann kihagyása számít a legnagyobb meglepetésnek.

Reichmann hiányában Patrick Groetzki az egyedüli jobbszélső, a másik oldalon azonban parádés a felhozatal, hiszen Uwe Gensheimer mellett a Bundesliga góllövőlistáját 162 találattal vezető Matthias Musche is ott van a névsorban. Átlövő poszton elsősorban Steffen Weinholdtól lehet majd az extrát várni. Érdekesség, hogy irányítóban az a Martin Strobel számít alapembernek, aki jelenleg a Bundesliga 2-ben játszik. A felkészülési találkozókon bizonyította, hogy helyen van a kezdőben. Beállóban három remek opció áll Prokop rendelkezésére, általában Hendrik Pekeler kezd, aki hármasban csapattársa, Patrick Wiencek oldalán igazgatja a német védelmet. A rendkívül magas védősorba jöhet még Finn Lemke, a 210 centiméterre nőtt átlövő a 2016-os Eb legjobb blokkolója volt. A védelem mögött kapusposzton szintén két klasszis, Andreas Wolff, és a jobb napjain bármelyik csapatot megbabonázni képes Silvio Heinevetter állhatja a rohamokat. Michael Kraus, a német válogatottal 2007-ben vb-t nyerő klasszis Johannes Bitter kihagyása miatt intézett éles kritikát Prokopnak.

Várható kezdőcsapat

Hazai pályán egyértelműen a favoritok közé kell sorolni Németországot, de az is benne van a pakliban, hogy az elődöntő sem jön össze számukra. A csoportkörben nem lesz egyszerű dolguk, a franciákkal mehetnek az első helyért. Ráadásul egy ágon vannak a horvát és a spanyol válogatottal. Egy újabb kudarc alighanem Prokop állásába kerül majd.

Világbajnoki keret

Kapusok: Silvio Heinevetter (Füchse Berlin), Andreas Wolff (THW Kiel)
Jobbszélsők: Patrick Groetzki (Rhein-Neckar Löwen)
Jobbátlövők: Fabian Wiede (Fücse Berlin), Steffen Weinhold (THW Kiel), Franz Semper (SC DHfK Leipzig)
Irányítók: Paul Drux (Füchse Berlin), Martin Strobel (HBW Balingen-Weilstetten)
Beállók: Hendrik Pekeler (TWH Kiel), Patrick Wiencek (THW Kiel), Jannik Kohlbacher (Rhein-Neckar Löwen)
Balátlövők: Steffen Fäth (Rhein-Neckar Löwen), Finn Lemke (MT Melsungen), Fabian Böhm (TSV Hannover-Burgdorf)
Balszélsők: Uwe Gensheimer (PSG Handball), Matthias Musche (SC Magdeburg)

Szövetségi kapitány: Christian Prokop

Legutóbbi vb-helyezés: 9. hely