Vb 2019: Svédország

A svéd válogatott három nagy visszatérővel készül a világbajnokságra, amelynek az egyik titkos esélyese a skandináv együttes.

A svédek a 2018-as Eb-n döntőbe jutottak, de a második félidőben lelépték őket a spanyolok. Ebből is tanulva idén még nagyobbat dobbanthatnak. Visszatért a keretbe a Kiel korábbi szuperklasszisa, Kim Andersson, aki a 2016-os olimpia után mondta le a válogatottságot. A 36 éves jobbátlövő jelenleg hazájában, a Ystads együttesét erősíti. Ebben az idényben 21 bajnokin 97 gólt lőtt, ezzel 9. a góllövőlistán, az asszisztok listáján pedig első, 93 gólpasszal.

Ennél is hosszabb szünetet követően húz újra címeres mezt Kim Ekdahl du Rietz. A még mindig csak 29 éves balátlövő 2014-ben mondta le a válogatottságot, sőt, a 2016/17-es szezon végén felhagyott az aktív játékkal. A klasszis 2018 márciusában visszatért a Löwenhez, azóta pedig már a PSG-t erősíti. A felkészülés során az oroszok elleni második találkozón összeszedett egy kisebb sérülést, de nincs veszélyben a szereplése a vb-n.

Ugyan csak a legutóbbi Eb-t hagyta ki, de a veszprémi Andreas Nilsson is visszatérőnek számít. Nilsson a horvát kontinensviadaltól családi okok miatt maradt távol. Az újra címeres mezt húzó trióval hatalmasat erősödött az egyébként is remek svéd csapat.

Anderssonék csereként juthatnak majd a legtöbbször szóhoz, hiszen jobbátlövőben a Magdeburg ásza, Albin Lagergen, míg a másik oldalon a kieli Lukas Nilsson az első számú opció. Középen pedig Jim Gottfridsson mozgatja majd a svédek támadósorát. Sokat dobhat a svédek eredményességén Andreas Nilsson beálló játéka, de Jesper Nielsennek is jót tett a klubváltás. A széleken négy biztos kezű opciója van Kristjan Andrésson szövetségi kapitánynak, a kezdőben Niclas Ekberg és Jerry Tollbring rohamozhat. Kapusposzton a Löwen két hálóőre, Andras Palicka és Mikael Appelgren egyenlő arányban lehetnek a pályán. Klubjukban az ősszel Palicka kapott valamivel több lehetőséget. Védekezésben Jesper Nielsen és Max Darj alkotják a védelem tengelyét. Támadást követően Gottfridsson szokott egyedül leülni, amennyiben Nielsen a pályán van elöl is.

Várható kezdőcsapat

A svédek számára nem jelenthet gondot a csoportkör, a magyar válogatott ellen is favoritnak számítanak. A középdöntőben pedig két skandináv riválisuk, a dánok és a norvégok ellen szintén jó esélyük van a sikerre. Nem lenne meglepetés, ha az Eb után ismét döntőt játszanának.

Világbajnoki keret

Kapusok: Andreas Palicka (Rhein-Neckar Löwen), Mikael Appelgren (Rhein-Neckar Löwen), Tobias Thulin (Redbergslids)
Jobbszélsők: Niclas Ekberg (THW Kiel), Mattias Zachrisson (Füchse Berlin)
Jobbátlövők: Albin Lagergren (SC Magdeburg), Kim Andersson (Ystads IF)
Irányítók: Jim Gottfridsson (SG Flensburg-Handewitt), Linus Arnesson (Bergischer HC)
Beállók: Andreas Nilsson (Telekom Veszprém), Jesper Nielsen (Rhein-Neckar Löwen), Max Darj (Bergischer HC)
Balátlövők: Lukas Nilsson (THW Kiel), Simon Jeppsson (SG Flensburg-Handewitt), Kim Ekdahl du Rietz (PSG Handball)
Balszélsők: Jerry Tollbring (Rhein-Neckar Löwen), Hampus Wanne (SG Flensburg-Handewitt)

Szövetségi kapitány: Kristjan Andrésson

Legutóbbi vb-helyezés: 6. hely