Ambros Martin: itt már nincs könnyű meccs – Videó

Forrás: Győri Audi ETO KC

Ahogy arról beszámoltunk korábban, a Győri Audi ETO a CSM Bucuresti csapata ellen játszik majd a BL Final4 elődöntőjében. Győrben a csapat edzője, Ambros Martin, illetve egyik szélsője, Fodor Csenge értékelte a sorsolás eredményét.

Ambros Martin kiemelte, hogy a Bukarest a sorozat egyik favoritjának számít, ám hozzátette, hogy teljesen mindegy, kit kapott a csapata ellenfélként, hiszen mindenkinél jobbnak kell lenniük a végső siker érdekében.

A BL-újonc Fodor Csenge szintén azt hangsúlyozta, hogy nem számít, ki jön szembe, hiszen minden csapat nagyon erős ellenfél, ám tisztességesen felkészülnek majd, hogy meg legyen a döntő.

A két interjú itt tekinthető meg:

A CSM Bucuresti részéről Cristina Neagu mondta el véleményét a döntőről. A románok ásza kiemelte, hogy eddig még minden alkalommal alulmaradt a Győrrel szemben, amikor a Final4-ban találkoztak, ám reméli, ez most másképp lesz, hiszen a Győr is sok problémával, sérüléssel küzd, s ha 20-22 gólnál nem kapnak többet, reális esélyük lehet döntőt játszani.