Hasonlóan a férfi BL-hez, az EHF elkészítette a női mezőny kalapbeosztását is, így kiderült, hogy a címvédő ETO az első, a magyar bajnoki második FTC a harmadik kalapba került. A magyar klubok elkerülik a velük azonos kalapban szereplő csapatokat, illetve egymást is.
Az első kalapba az elmúlt BL négyesdöntőjének három résztvevője (Győr, CSM, Rostov) mellé bekerült még a Buducnost is a korábbi évek teljesítménye alapján. A második kalapban található a francia Metz, a dán Kobenhavn Handball, a norvég Vipers, valamint a német Thüringer HC.
Az FTC mellé a harmadik kalapba került a szlovén Krim Ljubljana, a svéd Sävehof, illetve a dán Odense HC, így velük biztosan nem játszik a csoportkörben a Fradi. A sorsolás során egy-egy csapat kerül minden kalapból (pot) a négy darab négy fős csoportba.
A csoportkör kalapbeosztása:
A negyedik kalapban a francia Brest és a norvég Larvik mellett két csapat neve nem ismert még, hiszen arra a helyre nyolc együttes pályázik majd, amelyek két négycsapatos kvalifikációs csoportban küzdhetnek majd meg a két helyért. Ezt a két selejtezőcsoportot is sorsolja majd az EHF, és ehhez is elkészítették a kalapbeosztást, ami lent látható.
A selejtezőcsoportok sorsolására június 27-én, míg a csoportkör sorsolására június 29-én kerül majd sor.










