
A jövő héten megkezdődik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2017/2018-as szezonjának csoportköre. Ahogy azt tegnap honlapunk megírta, a portugál Sporting jutott be utolsóként a sorozatba. A szezonkezdet közeledtével újabb erősorrendet alakított ki a BL hivatalos honlapja, ezúttal az általuk legjobbnak vélt védelmeket listázták.
A két BL-résztvevő magyar csapat igen előkelő helyeket foglal el a sorrendben, a MOL-Pick Szeged az ötödik, míg a Telekom Veszprém a harmadik helyet érdemelte ki a top 10-es listán.
A szegedi csapatot az egyik legfélelmetesebb otthon játszó együttesnek írja az ehfcl.com, valamint kiemelik, hogy rendszerint kevés gólos mérkőzéseket játszanak a Tisza-partiak. Nem véletlen szerintük az sem, hogy a MOL-Pick kapta a legkevesebb gólt az előző szezon csoportkörében.
A Veszprém harmadik helyre való rangsorolása nem meglepetés. A 2016/2017-es idény alapszakaszában egy csapat sem dobott 30 gól felett tavalyi bronzérmesnek. A honlap előrevetíti, hogy továbbra is a megszokott, szilárd és megbízható hatosfalas védekezés lehet a bakonyiak fő fegyvere, ugyanakkor megemlítik, hogy nagyban függnek ettől a védekezési formától, illetve hogy sokak szerint túl sok feladat hárul az öregedő sztárokra – például Nagy Lászlóra vagy Momir Ilicre. Ennek ellenére a sorozat egyik legkiegyensúlyozottabb védelmének tekintik a veszprémit.
A képzeletbeli dobogó első két helyét a tavalyi döntősök, a PSG, illetve a Vardar Szkopje foglalja el az EHF-nél. Szinte megkérdőjelezhetetlen a címvédő Vardar első helye a listán, hiszen a tavalyi szezonban ők kapták a legkevesebb gólt, valamint a FINAL4 MVP-je kapusuk, Sterbik Árpád lett. Emellett a macedón sztárcsapat alakította ki a legtöbb helyzetet közvetlenül a védekezéséből.
A teljes top10-es lista:
- RK Vardar Skopje
- PSG Handball
- Telekom Veszprém
- FC Barcelona Lassa
- MOL-Pick Szeged
- SG Flensburg-Handewitt
- THW Kiel
- RK PPD Zagreb
- Rhein-Neckar Löwen
- PGE Vive Kielce
(Szöveg: Nyulasi Zsolt)









