BL: megtört a PSG átka, magabiztos győzelem a Kiel ellen

Uwe Gensheimer öt gólig jutott a Kiel ellen (Fotó: weltsport)

Vasárnap délután rögtön egy rangadóval kezdődött a Bajnokok Ligája. A PSG a THW Kiel vendégeként lépett pályára. A francia sztáregyüttes végig vezetve szerezte meg idei első győzelmét a legrangosabb nemzetközi sorozatban.

Egy évvel ezelőtt is a Bajnokok Ligája nyitófordulójában találkozott egymással a THW Kiel és a PSG együttese. Akkor a németek örülhettek, hiszen egy góllal jobbnak bizonyultak. A párizsi csapat az előző két évben mindig elbukták az első meccsüket a legrangosabb nemzetközi sorozatban, ezen akartak változtatni Nikola Karabaticék.

A találkozó eleje a megfontolt támadásokról, védelmekről és kapusok párharcáról szólt. Egyik csapat sem találta igazán az ellenfél falán a rést, ha helyzetbe kerültek, akkor Corrales vagy Landin akadályozta meg a mezőnyjátékosokat a gólszerzésben.

Sagosen sokszor borsot tört a kieliek orra alá (Fotó: PSG Handball)

Ez volt az oka, hogy öt percet kellett várni a találkozó első találatára. Mikkel Hansen büntetőből volt eredményes, majd később Sagosen vette be a németek hálóját (8. perc 0-2). Az első hazai gólra tíz percet kellett várni, Marko Vujin jegyezhette a találatot, majd Bilyk egyenlített (12. perc 2-2). Hosszan támadott mind a két együttes, a párizsiaknál Sagosen volt a gólfelelős, míg a Kielnél az ex-veszprémi Vujin vette hátára a németeket (20. perc 5-6). A kapusok továbbra is remekeltek, de a PSG hálóőre kicsit jobban. Ennek köszönhetően már négy góllal is vezettek a vendégek. Alfréd Gíslasson ekkor kért időt, hogy rendezze sorait (25. perc 6-10). Közvetlenül az egyperces szünet után tovább növelte előnyét a francia sztárcsapat, de a szünetre két gólra zárkózott a THW Kiel (30. perc 10-12).

Niklas Landin remek teljesítménye sem volt elég a győzelemhez (Fotó: www.facebook.com/thwhandball)

Kissé megnyúlt az EHF versenykiírásában szereplő 15 perces szünet, a Sparkassen Arénában található eredményjelző meghibásodott. A plusz pihenő után Landin védte Luka Karabatic lövését, de később már tehetetlen volt (33. perc 10-13). A kieliek továbbra is szenvedtek a francia védőfal ellen, ebből gyors gólokat tudott szerezni a vendég együttes. Gensheimer zsinórban háromszor volt eredményes, érkezett is Gíslasson időkérése (37. perc 12-17). Pontatlanul kézilabdáztak a fehér mezben játszó hazaiak. Nehezen tudtak faragni a hátrányukból. Mindent megpróbáltak, hét mezőnyjátékossal támadtak, hátul pedig Landin parádézott (50. perc 18-21). A PSG azonban eldöntötte a két pont sorsát egy háromgólos rohammal (55. perc 18-24). A lefújsági még kozmetikáztak a zebrák, a PSG pedig két év után győzni tudott a Bajnokok Ligája első fordulójában.

THW Kiel – Paris Saint-Germain 22-25 (10-12)
Kiel:
Landin – Vujin 5 (1), L. Nilsson 4, Rahmel 4, Wiencek 3,Zeitz 2, Bilyk 1, Frend Öfors 1, Ekberg 1 (1), Landin 1
PSG:
Corrales, Omeyer – Sagosen 5, M. Hansen 5 (2), Gensheimer 5, Remili 4, Konkoud 3, L. Karabatic 2