BL: Pick-kaland Franciaországban

A kalandos út ellenére sincs rossz hangulat a csapat körül (Fotó: MOL-Pick Szeged)

Vasárnap este megkezdi szereplését a Bajnokok Ligájában a MOL-Pick Szeged együttese is. Az első mérkőzést a Nantes együttese ellen vívják meg Baloghék. Már a kijutás sem volt egyszerű a francia városba.

Minden rendben volt az úton Amszterdamig. Már éppen szálltunk volna be a gépbe, amikor a pilóta szólt, hogy a csomagszállító a gép szárnyát eltalálta, így nem vállalja a repülést – olvasható a magyar klub honlapján.

A program így várakozás, BL-meccsnézés laptopon és telefonon. Hosszú, unalmas időszakot töltöttek el a holland városban, majd este 19 óra 30-kor vették az irányt Nantes felé.

– Még egyszer sem fordult elő velem, hogy ennyit keljen várni, hogy eljussunk a célállomásra. Nehéz volt átvészelni ezt az időszakot, persze, próbálta magát kikapcsolni magát az ember, de ez nagyon hosszú idő volt. Nem kérdés, hogy a két pontért jöttünk Nantes-ba, nyerni szeretnénk vasárnap este – nyilatkozta a szegediek fiatal átlövője, Bodó Richárd.

A furcsa események sora itt még nem ért véget, az együttes Facebook-oldalán található videó szerint reggel tűzriadó hangjára ébredt a társaság. Ezután délelőtt még egy átmozgató edzést is tartott Juan Carlos Pastor az esti mérkőzés előtt.

A MOL-Pick Szeged kerete a Nantes ellen:

Jose Manuel Sierra, Marin Sego (kapusok) – Mario Sostaric, Pedro Rodriguez, Bánhidi Bence, Balogh Zsolt, Denis Buntic, Matej Gaber, Stas Skube, Dimitrij Zhitnikov, Bodó Richárd, Alen Blazevic, Sergei Gorbok, Thiagus Petrus, Jonas Källman, Stefan Sigurmannsson

A találkozót a Sport 1 19 óra 30 perctől élőben közvetíti.