A férfi kézilabda NB I-be feljutó Veszprém KKFT együttesében szerepel a következő idényben Borbély Ádám – írja a klub honlapja.
Borbély Ádám Tatabányáról szerződik új együtteséhez.
“Elsősorban olyan csapatban szerettem volna játszani, ahol nemzetközi kupában is szerepelhetek, de a Tatabánya március 30-án jelezte, hogy nem számítanak rám a következő szezonban. Az év ezen a szakaszában már nagyon nehéz az ilyen jellegű vágyakat beteljesíteni, ráadásul a járványhelyzet is nehezítette a dolgomat. Ekkor jött képbe a veszprémi ajánlat, nagyon imponált, hogy Tombi és a vezetőség is többször keresett. Jól esett, hogy mindenképpen meg akartak szerezni. Emellett nagyon várom a közös munkát Fazekas Nándival is”
– mondta el Borbély a klub honlapján.
