Komoly indulatokat váltott ki a horvátokból a hétfői Németország elleni vereség. A horvát szövetség tíz – súlyosnak vélt – játékvezetői tévedésből álló videós összefoglalót készített.
A horvátok már biztosan nem lesznek ott az elődöntőben, miután a németektől 22-21-es vereséget szenvedtek. Lino Cervar feldúltan nyilatkozott az összecsapás után. Éles kritikákat fogalmazott meg a dán Martin Gjeding, Mads Hansen párossal kapcsolatban, amelyet a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) nem közölt hivatalos honlapján.
– Jól játszottunk, de a játékvezetők nem hagytak minket győzni, ahogy 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben sem. Ez egy óriási rablás volt, amit az egész kézilabda világ láthatott. Nem fordulhat elő, hogy amatőr játékvezetőket küldjenek ilyen fontos mérkőzésekre. A kezünkben volt a győzelem, de elvették tőlünk. El kell őket távolítani a játékvezetői testületből – fogalmazott a horvát RTL-nek a találkozót követően a horvát szövetségi kapitány.
A Horvát Kézilabda-szövetség egy összeállítást készített, ahol tíz olyan ítéletet láthatunk, amelyeket csapatuk kárára hoztak a játékvezetők.
Martin Gjeding egyébként elismerte a dán TV2 honlapjának, hogy másfél perccel a vége előtt, Igor Karacic ellen ítélt belemenésnél hibázott.
A világbajnokság ma folytatódik, erre a linkre kattintva megtekinthető a lista. A magyar válogatott 18 órakor lép pályára Norvégia ellen.










