A magyar élvonal élén záró három klub, az MVM Veszprém, a MOL-Pick Szeged és a Grundfos Tatabánya pénzügyi hátterét vizsgáltuk meg a klubokat üzemeltető gazdasági társaságok beszámolói által.
Az élvonalbeli kézilabdaklubokat üzemeltető gazdasági társaságok közzétették szokásos éves beszámolóikat a 2015-ös üzleti évről. A nyilvános pénzügyi eredményekből az látszik, hogy a Veszprém és a Szeged is komoly veszteségekkel zárt tavaly, a dobogón végzett csapatok közül egyedül a Tatabánya tudott nyereséges adózás utáni eredményt felmutatni. A veszprémiek ugyanakkor jelentősen magasabb bevétellel rendelkeznek, mint a bajnoki ezüstérmes Szeged, több mint két és félszer akkora nettó árbevételt számolhattak el a dunántúli klubnál.
MVM Veszprém (Veszprém Handball Team Zrt.)
A magyar bajnok bakonyiak mögött álló gazdasági társaság számára komoly veszteséggel zárult a 2015-ös üzleti év. Több, mint félmilliárd forinttal haladták meg a kiadások a bevételeket, egészen pontosan 543 millió forintos veszteséget termelt a kézilabda-csapat működtetése, fenntartása. Mindezt annak ellenére, hogy az értékesítésből származó árbevétel (azaz a jegyek, bérletek értékesítése, marketingből és tv-s jogdíjakból származó bevételek, játékoseladás, stb.) a másfélszeresére nőtt az előző évhez képest, 1,9 milliárd forint befolyó összeget jelentve a klubkasszának. Ehhez további 237 millió forint egyéb bevétel társult.

Fotó: Stanko Gruden/SEHA
Mindezzel szemben azonban a személyi költségek, azaz a bérek és járulékok összege jelentősen megemelkedett a klubnál. A 2014-es értéknek több mint a kétszeresét, bő 2 milliárd forintot fizették ki a munkavállalókra. A nagy rivális szegedi klubnál ennek az összegnek nagyjából a felét költötték a bérekre és járulékokra. A személyi jellegű kiadások ezzel mintegy 100 millió forinttal meghaladták a nettó árbevételt, bár ez nem számít egyedi jelenségnek a hazai sportklubok körében. Ez jelentette tehát a veszprémi klub veszteségének a legjelentősebb forrását, ehhez pedig tovább anyagi ráfordítások is társultak.
Nettó árbevétel: 1,9 milliárd forint
Egyéb bevétel: 237 millió forint
Személyi költségek: 2 milliárd forint
Adófizetési kötelezettség: 4,4 millió forint
Mérleg szerinti eredmény: -543 millió forint
MOL-Pick Szeged (PICK Kézilabda Zrt.)
Szegeden sem sikerült nyereségessé tenné a csapat üzemeltetését 2015-ben, igaz, a veszprémi veszteségnek jelentősen alatta maradtak a dél-alföldiek. Egészen pontosan 224 millió forintos mínusszal zártak a tavalyi üzleti évben, ráadásul a bérek jelentősen meghaladják a nettó árbevételt. Ha már árbevétel: az előző évhez képest 8%-kal, 771 millió forintra nőtt a jegyértékesítésből, marketingből, stb. befolyó összeg a klubnál. Emellé további 329 millió forint egyéb bevétel társult, többek között a Bajnokok Ligája és a hazai élvonalbeli szereplés után az EHF-től és az MKSZ-től befolyó díjazás.

Fotó: Sólya Eliza/hetmeteres.com
Nem csak a bevételek nőttek azonban, hanem a személyi költségek is megemelkedtek az elmúlt egy év folyamán, ráadásul a bevételeknél nagyobb mértékben. 2015-ben a szegediek 963 millió forintot fizettek ki bérként és járulékként, ez mintegy 100 millió forinttal magasabb, mint egy évvel korábban. Nem mellesleg így már majdnem 200 millió forinttal haladják meg a nettó árbevételt, nagy szerepet játszva ezáltal a veszteséges üzemeltetésben.
Nettó árbevétel: 771 millió forint
Egyéb bevétel: 329 millió forint
Személyi költségek: 963 millió forint
Adófizetési kötelezettség: 0 forint
Mérleg szerinti eredmény: -224 millió forint
Grundfos Tatabánya KC (Tatabányai Kézilabda Kft.)
A mögöttünk hagyott szezonban bronzérmet szerző Tatabánya jelentős léptékkel kisebb költségvetéssel gazdálkodhat, mint a Veszprém illetve a Szeged, ugyanakkor számukra a 2015-ös üzleti évet sikerült nyereséggel zárniuk. Ennek az alapja az volt, hogy több mint a duplájára tudták emelni a nettó árbevételüket az egy évvel korábbihoz képest, amely így már meghaladja a 200 millió forintot. Ennek a legnagyobb része, 187 millió forint reklámtevékenységből ered, a jegy- és bérletértékesítés mindössze 6,7 millió forintot tett ki a tavalyi év folyamán. Emellé pedig 254 millió forint egyéb árbevétel is társult, aminek mintegy harmadát az önkormányzattól kapott támogatás tette ki.

Fotó: www.gykk.hu
Ahogyan a nagyobb kluboknál is, a személyi jellegű ráfordítások magasabbak a nettó árbevételnél, 300 millió forintot tettek ki Tatabányán. Azonban itt is felfedezhetünk egy pénzügyileg pozitív tendenciát: a bérek összege jóval alacsonyabb ütemben nőtt, mint a nettó árbevétel, emiatt csökkent a különbség a két tétel között. A költségek és bevételek összegzése után végül 21,5 millió forintos pozitív eredménnyel zárta a klub mögött álló gazdasági társaság a 2015-ös évet.
Nettó árbevétel: 201 millió forint
Egyéb bevétel: 254 millió forint
Személyi költségek: 300 millió forint
Adófizetési kötelezettség: 1,1 millió forint
Mérleg szerinti eredmény: +21,5 millió forint
