Szlovák óriással harcolná ki a bennmaradást a Budakalász

Patrik Hruscak (fotó: )/budakalaszfkc.hu)

A férfi kézilabda NB I 13. helyén álló Budakalász a szlovák válogatott Patrik Hruscakkal erősítette meg a keretét. Az elsősorban magyar játékosokra építő klub a 206 centiméter magas jobbátlövővel harcolhatja ki a bennmaradást.

Hruscak az előző héten a Csurgó elleni bajnokin hat góllal mutatkozott be új csapatában, kedden pedig egy találatot ért el a Szeged ellen. A korábban Németországban is légióskodó játékos 2009 és 2013 között már játszott a magyar élvonalban.

“Kétezer-kilencben érkeztem Magyarországra a Rhein-Neckar Löwentől, az akkor még NB1-ben szereplő Kecskemét csapatába. Erről az időszakról jó emlékeim vannak, még fiatal voltam, voltak remek meccseim, de éreztem, hogy van még mit tanulnom a kézilabdáról. Különösen szép emlék a Veszprém elleni mérkőzésünk, ahol tizenegy gólt lőttem” – mondta el Hruscak a hetmeteres.com-nak.

Hruscak kiváló erőben érzi magát, amit Budakalászon is bizonyítana. Nagy motiváció számára, hogy pályára léphessen a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon.

“Pályafutásom elején játszottam együtt – a jelenleg Budakalászon kézilabdázó – Martin Mazákkal a Kosice csapatában, ő hívott fel engem, hogy van-e kedvem Budakalászon játszani, mert az egyesület erősíteni szeretne a tavaszi szezonra, és egy  vezetőkkel történő beszélgetés során felmerült a nevem, miszerint pont beillenék az elképzelésbe. Ezután már csak a részleteket kellett leegyeztetni”
– nyilatkozta az átlövő a szerződtetéséről.

fotó: budakalaszfkc.hu

A 30 éves kézilabdázó az NB I és hazája mellett Németországban, Katarban és Svájcban is légióskodott. Eddigi karrierje során a német Ludwigshafennél érezte magát a legjobban. Új együtteséről nagyon jók az első benyomásai.

“Rendkívül kedvesen fogadott mindenki Budakalászon, nagyon sok fiatal tehetséges magyar játékossal szerepelhetek majd együtt az elkövetkező időszakban” – mondta el Hruscak.