Egy brillírozó világklasszis hálóőrrel a kapuban, szinte hibátlan támadójátékkal sikerült felülmúlni az eddig veretlen párizsi világválogatottat. A Flensburg 33-29-re legyőzte a PSG-t a Bajnokok Ligája B csoportjának harmadik fordulójában.
A forduló mérkőzésének (MOTW) választott rangadóhoz mérten kiváló csatára számíthattak a nézők. Mindkét csapat nagy rohanásba kezdett a találkozó elején, melyből a német alakulat jött ki jobban az összecsapás első harmadában, köszönhetően a 39 esztendős Mattias Andersson védéseinek, akinek sikerült átmentenie Veszprémben mutatott kiváló formáját. A Flensburg 7-5-ös vezetésénél jött a párizsiak időkérése, amely után Omeyer védéseinek, és Hansen góljainak köszönhetően megfordították az állást. Hiába húzott el Rémili és Kounkoud góljainak köszönhetően hárommal a francia gárda, Glandorf bombái életben tartották Karlssonék reményeit a második félidőre.
A második játékrészben egy 4-0-s német roham után már a hazaiak vezettek. Machulla fiainak mindenre volt válaszuk, és hiába Gensheimer kilenc gólja, a flensburgi támadósor ellenállhatatlan volt. Keresztmozgásaikkal szétzilálták a jól felépített párizsi védelmet, és ami a legfontosabb, remek százalékkal értékesítették helyzeteiket.
A flensburgi siker kulcsa, Mattias Andersson védései:
SG Flensburg-Handewitt – PSG Handball 33-29 (13-14)
Flensburg:
R. Lauge 11, Glandorf 8, L. Svan 6, Wanne 3, H. Hansen 2, Mahé 2, Mogensen 1,
PSG:
Gensheimer 9, Sagosen 6, M. Hansen 5, Rémili 4, Abalo 3, L. Karabatic 1, Kounkoud 1










