Szinte eldőltnek tekinthető a Zagreb-Vardar Bajnokok Ligája párharca. A macedón bajnok kilencgólos előnyt szerzett Horvátországban a visszavágóra.
A vendégek kérdést sem hagytak afelől, győzelemért utaztak a horvát fővárosba. Kristopans három találatával indult a találkozó, míg a hazaiak bátortalanul, körülményesen kézilabdáztak az első félidőben. Ebben nagy szerepe volt, a mérkőzés legjobbjának választott szkopjei Milosavljev kapusnak is. Támadásban és védekezésben is felülkerekedett a fehér mezes vendég gárda. A Vardar ezt kihasználva már a félidőben nyolcgólos előnyre tett szert.
Milosavljev sokszor bolondot csinált a zágrábiakból, ahogy az alábbi videóból is kiderül.
A folytatásban egyértelműen egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolt a horvát együttes. Az eredmény alakulásán azonban ez nem látszott. A macedónok folyamatosan tartották a szünetben kialakult fórjukat. Zlatko Horvat találatával hatgólosra csökkent a hazai hátrány, de ennél közelebb nem jutottak. Az 50. percben Dibirov állította be a tízgólos Vardar-előnyt, amelyből a lefújásig kilenc gólt őriztek meg.
Ilyen különbséggel is megérdemelten győzött a Vardar Skopje. Történtek már csodák a kézilabdázásban, a Zágrábnak a március 30-ai visszavágón is erre lenne szüksége a továbbjutáshoz.
RK PPD Zagreb – RK Vardar Skopje 18-27 (6-14)
Zagreb:
Mandic 5, Mrakovcic 3, Vlah 2, Srsen 1, Mandic 1, Bozic 1, Horvat 1, Buric 1, Hrstic 1.
Vardar:
Kristopans 5, Karacic 5, Moraes 4, Dissinger 3, Cupic 3, Dibirov 2, Skube 1, Kalarash 1, Stoilov 1, Popovski 1.










