Parádés utolsó tizenöt percet produkálva 28-27-re győzött a Telekom Veszprém a Bajnokok Ligája A csoportjának második fordulójában a Flensburg ellen hazai pályán.
Jól kezdte a mérkőzést a Veszprém, Alilovic többször védeni tudott, így az első flensburgi találatra a hetedik percig kellett várni (3-1). Folyamatosan kapott erőre a német együttes, először a 11. minutumban egyenlítettek (4-4). Jól játszott a Veszprém, de meglépnie nem sikerült ellenfelétől. Húsz perc után 9-8-at mutatott az eredményjelző, Blagotinsek, Lékai és Nagy is háromszor volt eredményes, míg a vendégeknél ekkorra már hatan is feliratkoztak a góllövők közé.
A 28. percben 4-2 után 14-12-nél vezetett ismét két találattal a Telekom Veszprém, azonban Machulla időkérése hatásosnak bizonyult és csak egygólos különbséggel mehettek a felek szünetre.
Veszprémi szempontól borzasztóan kezdődött a második játékrész. Kimaradt helyzetek sokasága, de ehhez nagyban hozzájárult az egészen parádésan védő Mattias Andersson, aki végül 17 védéssel zárta a találkozót.
Háromgólos hátrányban (16-19) időt kért Ljubomir Vranjes, de nem sikerült kizökkentenie ezzel a jó periódusából a Flensburgot. A 42. percben már négy góllal vezetett Lasse Svan gólját követően a német együttes.
Sikerült ekkor váltania a Veszprémnek, Andersson egyre többször maradt alul a hazai játékosokkal szemben. Az 54. minutumban Lékai Máté egyenlített (24-24), majd végül óriási csatában egygólos győzelmet aratott a Nagy László és Lékai Máté vezette Telekom Veszprém a Flensburg elllen.
Telekom Veszprém – SG Flensburg-Handewitt 28–27 (15–14)
Veszprém:
Alilovic (9 védés), Mikler (4 védés) – Lékai 9, Nagy L. 8, Blagotinsek 3, Ugalde 2, A. Nilsson 2, Sulic 1, Gas. Marguc 1, Tönnesen 1, M. Ilic 1
Flensburg:
M. Andersson (17 védés) – Wanne 5, Mogensen 4, H. Toft 4, L. Svan 4, R. Lauge 3, Röd 2, Glandorf 2, Mahé 2 (1), Karlsson 1









