A Barcelona immár hosszú évek óta uralja a spanyol ligát, de a Bajnokok Ligájában az utóbbi két szezon nagy csalódásnak számított a gránátvörös-kékek számára. Az idén újra megcélozhatják a legrangosabb trófeát.
Nem volt nagy mozgás
Ennek ellenére a nyáron Jure Dolenec kivételével nem érkeztek komoly nevek a katalánokhoz. A szlovén átlövő fantasztikus szezont futott tavaly Montpellier-ben, de Kiril Lazarov örökét kellene átvennie, ami finoman fogalmazva sem lesz egyszerű feladat. A macedónnal szemben mellette szól, hogy nem kell cserélni védekezésben.
Lazarov mellett egy másik ikonikus alakja is távozott a Barcának, Jesper Nöddesbo hazatért Dániába, azonban a 36 éves beálló klasszis már nem számított alapembernek Xavi Pascual együttesében. Sorhaindo és Syprzak mellé, így kubai Alexis Borges érkezett kisegítőnek, amíg a következő szezonban Ludovic Fabregas meg nem érkezik Barcelonába. Szintén nagynevű távozó Filip Jícha, de a csehek szuperklasszisa pár éve már túl van pályája zenitjén. A jobbszélen történt egy csere, Joan Saubich 27 évesen visszavonult, a helyére pedig a franciák egyik nagy reménysége, Yanis Lenne érkezett, hogy magába szívja Víctor Tomás tudását. A szegedi kötődése miatt meg kell említenünk, hogy Antonio García nem maradt a klubnál, az átlövő egyébként is csak fél évre érkezett.

Fotó: www.fcbarcelona.cat
Bivalyerős keret
A Barcelona kezdősora továbbra is bivalyerős. Pérez de Vargas személyében a világ egyik legjobb kapusával rendelkeznek, előtte pedig a Viran Morros vezette védelem messzi földön híresnek számít a mezőnyben. Támadásban két szuperklasszis spanyol szélső, Víctor Tomás és Valero Rivera dönthet el meccseket. Beállós poszton óriási lehetőségek állnak Pascual mester előtt a Sorhaindo, Syrpzak, Borges triónak köszönhetően. Lazarov és Jícha távozásával elképesztően dinamikus, gyorslábú lövősora lett a Barcának, hiszen Jallouz, N’guessan, Dika Mem, Dolenec és Lasse Andersson kiváló fizikai adottságokkal rendelkezik. A gond irányítóban lehet, ahol a 36 esztendős Raúl Entrerríosnak nincs igazi alternatívája. A rutinos ász pihenőidejében a lövők közül kaphat majd valaki szerepet (Lasse Andersson).

Összejöhet a BL-győzelem
Ezzel a kerettel természetesen alapelvárás a final four a Barcától, de akik a katalánok végső győzelmére fogadnak azok sem kockáztatnak túl nagyot. Spanyolországban ismét lehetetlen feladatnak tűnik, hogy bárki megszorítsa őket.
Átigazolások a 2017/18-as szezon előtt:
Érkezett:
Jure Dolenec (jobbátlövő, Montpellier HB), Alexis Borges (beálló, FC Porto), Yanis Lenne (jobbszélső, Sélestat AHB)
Távozott:
Daniel Dujshebaev (balátlövő, PGE Vive Kielce), Kiril Lazaroc (jobbátlövő, HBC Nantes), Antonio García Robledo (balátlövő, CSM Bucuresti), Jesper Nöddesbo (beálló, Bjerringbro-Silkeborg), Filip Jícha (balátlövő, ?), Joan Saubich (jobbszélső, visszavonult)
Az FC Barcelona Lassa kerete a 2017/2018-as szezonra:
Kapusok: Gonzalo Pérez de Vargas, Borko Ristovski, Gerard Forns
Jobbszélsők: Victor Tomás, Yanis Lenne, Aleix Gómez
Jobbátlövők: Jure Dolenec, Dika Mem
Irányítók: Raúl Entrerríos, Lasse Andersson
Beállók: Cedric Sorhaindo, Kamil Syprzak, Alexis Borges
Balátlövők: Wael Jallouz, Timothey N’Guessan
Balszélsők: Valero Rivera, Aitor Arino
Védekező: Viran Morros
Vezetőedző: Xavi Pascual
Várható kezdőcsapat:










