A sokszoros válogatott jobbszélső néhány hete jelentette be visszavonulását a profi sporttól, s kezdte meg életének új fejezetét Győrben. Erről, s a jövőbeli terveiről is beszélt a játékos a Digi Sportnak.
Iváncsik megjegyezte, hogy 18 esztendei profi pályafutás után még egy évig maradt volna Norvégiában, s miután ez nem valósult meg, bár volt ajánlata a Bundesligából, s Portugáliából is, inkább hazatért Győrbe.
A játékos jelenleg az Agrofeed ETO SZESE együttesét erősíti, amely az NB1/B-ben szerepel. A csapat jelenleg holtversenyben a tabella élén áll, Iváncsik Tamás pedig előkelő helyet foglal el a góllövők rangsorában is. Feladata ugyanakkor ezen lényegesen túlmutat. Részt vállalt egyesülete, illetve Győr-Moson-Sopron megye utánpótlásképzésében (felügyeletében). Iváncsik kiemelte, hogy tele van tervekkel, s szeretne valamit áthozni abból a felfogásból, stílusból, amit Norvégiában tanult.
Emellett, bár a profi játéknak búcsút intett, az esetleges válogatott-szereplésről így nyilatkozott:
Hagytam egy kiskaput, és természetesen, mivel a válogatottól is rengeteget kaptam, és azért felhúzni magadra a válogatott mezt, az nem mindennapi, úgyhogy nyilván ha nagyon sok sérülés lenne a csapatban, és szükség lenne jobbszélsőre, akkor Vranjes kapitány rendelkezésére állok.










