Lékai Máté apa lett, majd a meccs embere

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

A magyar férfi kézilabda-válogatott fontos győzelmet aratott Tunézia ellen a világbajnokságon. Csapatunk egyik húzóembere a kilencgólos Balogh Zsolt mellett Lékai Máté volt, akinek ma született meg első gyermeke, Noé.

Lékai Máté tegnap Dánia ellen kevesebb játékpercet töltött a pályán. A vasárnapja viszont korán kezdődött, mivel Lars Krogh Jeppesen szerint 4.30-kor Billundból repült Budapestre a Veszprém irányítója, ahol párja, a színésznő Kiss Ramóna nem sokkal 8 óra után világra hozta első gyermeküket, Noét. Fél egykor viszont már ismét Herningben volt Lékai, 18 órától pedig már következhetett a Tunézia elleni találkozó.

– Ez életem legszebb napja! Ennél jobb már nem is lehetne. Apa lettem és nyertünk, boldog vagyok nagyon – nyilatkozta Lékai a dán Tv2-nek a magyar-tunéziai mérkőzést követően, továbbá elárulta, hogy sokat nem aludt az éjjel, így fáradtan játszott ma.

Lékai Máté csodálatos napját remek teljesítményével a pályán kornázta meg, amellyel kiérdemelte a mérkőzés legjobbjának járó elismerést (MvP). A játékos megjegyezte, egyelőre még nem tudja, hogy a két meccsmentes napon hazautazik-e még.

A magyar válogatott legközelebb szerdán 18 órakor játszik a világbajnoki középdöntőben, Norvégia ellen.