Női BL: utolsó esély – beharangozó a negyeddöntők előtt

Ambros Martín (Fotó: www.facebook.com/gyoriaudietokcofficial)

Elérkeztünk a női Bajnokok Ligája legizgalmasabb szakaszához. Már csak nyolc csapat maradt állva, s többeknek is hosszú időre ez lehet az utolsó esélye arra, hogy jelenlegi klubjukkal, vagy akár egyáltalán bekerüljenek az elit négyesbe, akik ismét Budapesten mérhetik össze az erejüket. 

FC Midtjylland – ZRK Vardar

Az ikasti csapatnál is új időszámítás kezdődhet nemsokára, ám a Vardarra ez hatványozottan igaz. A macedón csapat 5 évnyi tündöklés után ismét eltűnik Európa klubtérképéről. Ám mielőtt még mindez megtörténne, szeretnék elhódítani a BL-serleget. Papírforma szerint a dánok nem jelenthetnek akadályt. A Midtjylland nem mutat jó formát. A bajnokság alapszakaszát elbukták, s az utóbbi két mérkőzésüket is elvesztették a hazai porondon. Még így is maradtak remek játékosaik (Veronica Kristiansen, Burgaard, vagy épp Englert), de meglepetés lenne, ha komoly csatára késztetnék a számtalan klasszissal felálló, s a mérkőzésre jóval pihentebben érkező Vardart.

CSM Bucuresti – Metz Handball

A román együttesnél nehéz követni, hogy váltják egymást az edzők. Az ismételten beugró Per Johansson mindenesetre indulásként azonnal román kupát nyert a csapattal. Azzal a csapattal, amely már lecsapott a Vardar több klasszisára, s a nyáron átalakulhat. A Metz ugyanakkor az utóbbi években egyre csak erősödött, s bár várhatóan kiváló gárda lesz jövőre is, több kiválóságuk (Landre, Rajcic, s leginkább Ana Gros) számára ez az utolsó lehetőség, hogy nagyot alkossanak a csapattal. Mindenképp a román gárda tűnik a párharc esélyesének a névsor alapján, ám a franciák remek védelemmel, egy kiváló védekező specialistával (Edwige), gyors szélsőkkel, egy nagyszerű irányítóval (Zaadi) s két nagy lövővel (Smits, Gros) is rendelkeznek, azaz minden adott ahhoz, hogy megállítsák Neaguékat. Nehéz tippelni a mérkőzésre, ám kisebb meglepetés lenne, ha nem maradna nyitott a továbbjutás kérdése a második találkozó előtt.

FTC-Rail Cargo Hungaria – Rostov-Don

A Rostov-Don úgy lett csoportmásodik, hogy a második csoportkörben már nem szenvedett vereséget, s az egyetlen döntetlenjét is Bukarestben szedte össze (akiket odahaza megvert). Az oroszok ősszel kaptak ki legutoljára a BL-ben (a Győrtől két góllal), s a legnagyobb vereségüket a Midtjylland ellen szenvedték el (szintén ősszel született egy három gólos dán siker). Ez alapján nagy meglepetés lenne, ha a Fradi komoly előnyt tudna szerezni már itthon, mindenképp két jó meccsre lesz szükség a továbbjutáshoz. A Rostov minden poszton erős, s szinte mindenhol fel tud mutatni két klasszist.  Az oroszoké az egyik legjobb védelem a mezőnybe (csak az ETO kapott náluk kevesebb gólt a középdöntő 12 csapata közül), több olimpiai bajnok játszik a csapatukban, illetve olyan klasszisok, mint Managarova, Bulatovic, Rodrigues, vagy Barbosa. Mindemellett gyors csapatról van szó, remekül indulnak is. A Ferencváros egy Magyar Kupa bronzérem után válthatja valóra álmát, s juthat be először a Final Fourba, de ellenfele is ugyanerre készül. Nüanszokon múlhat a siker, de először ezért még meg is kell dolgozzon a magyar csapatnak. Várhatóan a Fradiból is fontos emberek távozhatnak (illetve hagynak fel ideiglenesen, vagy végleg a kézilabdával) a nyáron, így többeknek is ez lehet az utolsó alkalmuk, hogy négyes döntőben szerepeljenek.

Buducnost – Győri Audi ETO KC

Az ETO ismét egy komoly sérüléssorozatot tudhat a háta mögött, ám megnyugtathatja a győri híveket, hogy nem vékonyabb a magyar csapat kerete, mint ebben az időszakban az utóbbi években lenni szokott. Mindenesetre Nora Mörk és Tomori Zsuzsa kiesése fájó pont lehet továbbra is. Stine Oftedal játéka kérdéses lehet, ám a friss Magyar Kupa győztes csapat nélküle is esélyesnek számít a montenegrói csarnokban (ha nem lesz más komoly hiányzó). A Podgorica jelentősen meggyengült tavaly óta, ám a fiatal gárda jól teljesített a szezon eddigi szakaszában, otthon verni tudták a Metzet, s megnehezítették a Ferencváros dolgát is, így nem tekinthető lefutottnak a találkozó, még a keretek jelentős minőségi különbsége ellenére sem. Nincs olyan poszt, ahol ne a Győr lenne a jobb, de a montenegróiak nagyon fogadkoznak, így lehetnek nehéz percek idegenben. És ha már utolsó esély, Ambros Martin most irányíthatja utoljára jelenlegi csapatát BL-negyeddöntőben, s a győri csarnokban a találkozó visszavágója lehet az utolsó nemzetközi tétmérkőzése hazai pályán.