
Aurelia Bradeanu, a Győri Audi ETO KC egykori, s a CSM Bucuresti jelenlegi játékosa bejelentette, hogy a szezon végén felhagy az aktív kézilabdázással.
A 38 esztendős, irányító és átlövő poszton is bevethető játékos 2004-és 2011 között játszott az ETO-ban, majd ezt követően a Valcea és a Brasov érintésével került a román sztárgárdához, ahol az elmúlt évben (2016) megnyerte a Bajnokok Ligáját. A román klasszis kiemelte, hogy az idény során voltak pillanatok, amikor feleslegesnek érezte magát, s ez várhatóan a következő szezonban sem fog változni.
A CSM irányító és átlövő posztokon nagyon erős lesz jövőre. Már megegyeztek Cristina Neaguval, hosszabbított Isabelle Gullden, a francia Gnonsiane Niombla, Camille Ayglon, de a csapatnál marad Bianca Bazaliu, Elena Dache, várhatóan Line Jörgensen, s érkezik még Amanda Kurtovic is. Így várhatóan valóban kevés lehetőség juthatna Bradeanunak. Ugyanakkor a Bukarest személyében már a második rutinos, hármas poszton is bevethető védőjét veszti el Linea Torstensson után, így komoly feladat hárulhat jövőre Camille Ayglonra, valamint a szintén nyáron érkező norvég beálló Marit Malm Frafjordra.
Szintén befejezi a játékot a 37 éves Cristina Varzaru. A jobbszélső az idény jelentős részében nem játszott, ám korábban a Viborggal háromszor, a CSM-mel pedig egyszer nyert BL-t









