Női válogatott: vereség a hollandoktól, Tomori megsérült

(Fotó: www.facebook.com/kezivalogatott)

A magyar női kézilabda válogatott jó meccset játszott az esélyesebb holland csapat ellen, s hosszú ideig vezetett is, ám a véghajrában a vendégek voltak jobbak, s nyertek egy góllal.

Bár az első gólt a hollandok szerezték, a magyar válogatott néggyel válaszolt, így hamar lélegzetvételnyi előnyhöz jutott. A vendégek azonban gyorsan kiegyenlítettek, hála többek között Yvette Broch góljainak. Innentől kezdve főképp a hollandok vezettek, de Bíró jól védett, Hornyák Dóra pedig remek gólokat lőtt, így félidőben már nálunk volt az előny

Ezt a második félidő jó részében meg is őriztük. Bíró továbbra is óriási labdákat fogott, így a szűk előny egészen az 54.percig kitartott. Ekkor ismét Yvette Broch volt eredményes (18-18). Sőt, Abbingh találata már a vendég vezetést jelentett. Itt egy ideig befagyott az eredményjelző, majd Tomori Zsuzsát kellett hordágyon levinni a pályáról, komolynak tűnő sérüléssel. Fél perccel a vége előtt a döntetlenért támadtunk, ám Kovács Anna lövését vétte Tess Wester, így vereséget szenvedett a magyar csapat.

Magyarország – Hollandia 18-19 (11-10)
Magyarország:
Hornyák D. 4, Bódi 3, Kovacsics 2, Kovács A. 2 (1), Puhalák 2, Tomori 2, Lukács 1, Kisfaludy 1, Schatzl 1
Hollandia:
Broch 6, Bont 6, Abbingh 3 (2), Groot 2, Smeets 1, Snelder 1