Javier Sabaté a 2016/17-es szezon végeztével távozott a Veszprémtől, a magyar válogatott irányítását pedig ezen a héten fejezi be. A spanyol mesterrel Kiss Péter, a handnews.fr újságírója készített interjút, amelyet változtatások nélkül közlünk le.

Egyik pillanatban még másodedző volt, a másikban, Carlos Ortega menesztése után már a világ egyik legerősebb csapatának vezetőedzője lett Javier Sabaté, aki mindent megtett a Veszprém és a magyar válogatott sikerességéért. A sokat kritizált tréner most őszintén beszélt az elmúlt két szezon kudarcairól és sikereiről egyaránt. A sokszor, napi 24 órán keresztül dolgozó Sabaté, olykor olyan nehézségekkel is megküzdött, melyek nem szokványosak egy edző életében.
Egy brutális szezonon van túl a csapat, mely a legjobb teljesítményét talán épp a Bajnokok Ligája négyes döntőben nyújtotta. Ön is így látja?
Számomra a legfontosabb az, hogy hogyan fejezzük be a szezont, nem az, hogyan kezdjük, minden trófeáért az utolsó két hónapban kell megküzdeni. Úgy építettük fel az évet, hogy erre, a legfontosabb időszakra legyünk 100%-osak.
Már a szezon előtt mondtam az elnökségnek, hogy több meccset el fogunk veszíteni, mert rengeteget kell játszanunk, a regenerálódásra, a pihenésre sem lesz időnk, valamint a sérülésekkel is számolnunk kell. Igyekeztem úgy összeállítani a programot, hogy még a karácsony előtt annyi meccset játszunk, amennyit csak tudunk.
A világbajnokság után, miután fáradtan visszatértek a játékosok Veszprémbe, jött egy olyan periódus, amikor nem kellett sokat utaznunk, jobban fel tudtunk készülni a mérkőzésekre, könnyebben tudtunk regenerálódni. A játékosok ugyanazok voltak, de a csapat mégis teljesen más lett. Tudtam, hogy karácsony után, amikor a trófeákért kell küzdenünk, a játékunk is jobb lesz, és az eredmények is jönni fognak. A BL négyes döntője egy nehéz szezon végén, ám számunkra a legjobb pillanatban jött, és valóban: remekül játszottunk.
Veszprémben már szinte kimondottan is elvárás a BL-győzelem. Ön szerint ez reális?
Nincs a világon olyan edző, aki meg tudja ígérni, hogy Bajnokok Ligáját nyer a csapattal. Nézzük meg a mostani négyes döntőt, és láthatjuk, hogy négyből három mérkőzésen is egy gól döntött.
Kanyarodjunk vissza 2015-re, Carlos Ortega menesztésére és az Ön kinevezésére. Ekkor sokan megdöbbentek a hirtelennek tűnő döntésen. Ön is köztük volt?
Ortega egy nagyon jó edző, a menesztése egy olyan döntés volt, amit senki sem értett. Mikor engem kineveztek, átmeneti megoldásként tekintettek rám, a szerződésem is ideiglenes volt, 2015 év végéig szólt. Azonban a vezetőség nem talált új edzőt, mi pedig győzelmeket arattunk, jó eredményeket értünk el, így azt szerették volna, hogy maradjak, és a 2016/17-es szezon végéig tartó kontraktust kínáltak, melyet elfogadtam. Nehéz döntés volt, de Kálomista Gábor és a csapat is teljes mellszélességgel kiállt mellettem. Számomra a játékosok bizalma a legfontosabb, ez döntött a maradásom mellett.

Ekkor érezte a bizalmat a vezetőség részéről?
Az elmúlt két szezonban minden célunkat elértük, amit a klub kitűzött elénk. Sokszor a nap 24 órájában dolgoztam, az eredményekkel nagyon elégedett vagyok. Azonban azt, hogy mindenki elégedett legyen, egy edző sem tudja elérni, még Pep Guardiola vagy José Mourinho sem. Voltak, akik nem bíztak bennem a klubon belül, de számomra, ahogy mondtam, a játékosok bizalma a legfontosabb. Azt hiszem ezeknek az embereknek is megmutattam, hogy tévednek.
Egy erőltetett menet közepén, 2016 márciusában a klub mellett a magyar válogatott szövetségi kapitánya is lett. Ekkor, még mindig első éves vezetőedzőként irányította a Veszprémet. Nem érezte soknak emellé még a magyar válogatott irányítását is elvállalni?
Nagyon szeretem a kézilabdát, de természetesen semmilyen munkát nem vállalok el, ha azt érzem, hogy nem tudom 100%-osan elvégezni azt. Amikor igent mondtam a kapitányságra, a megbízásom csak két meccsre szólt, a Szerbia elleni vb-selejtezőkre. Remekül éreztem magam, a játékosok is mellettem álltak és az eredmények is jók voltak, ráadásul a pozíció nem befolyásolta a klubnál végzett munkámat. A vezetőség pedig új szerződést ajánlott. Egyébként minden olyan gyorsan történt? Szerettem volna egy nemzeti válogatottat is vezetni egy klub irányítása mellett, de azt nem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyorsan fog megtörténni, pláne nem a Veszprém kispadja mellett. A sport azonban ilyen. Pep Guardiola első szezonjában még a harmadosztályban dirigált, majd rá egy évre megnyerte a BL-t. José Mourinho tolmács volt a Barcelonánál, Juan Carlos Pastor Manolo Cadenas segédedzőjeként kezdte. Ilyen a sport.
2016. május 29-e, a Kielce elleni döntő napja még mindig első éves vezetőedzőként. Az elvesztett mérkőzés után sokan Önt hibáztattak, volt aki a távozását akarta. Utólag visszatekintve mit csinált volna másképp?
A felelősséget mindig vállaltam, ez az eset sem volt kivétel. Mindenkit nagyon rosszul érintett a vereség. A 46. percben még 9 góllal vezettünk, biztosra veszem, ha ekkor bárkit megkérdeznek, azt mondja, hogy maradjak és kapjak új szerződést. Kikaptunk, ám a vereség után is pontosan ugyanaz az edző, ugyanaz az ember vagyok, mint a 46. perc előtt. A kézilabdában sokszor egy gólon múlik, hogy sikeres vagy-e, vagy pedig elbuksz. Nagyon sokszor visszanéztem a döntőt, minden másodpercét kielemeztem. Elsősorban Lékai Mátéval értek egyet, nem voltak fizikális gondjaink. Emlékszem egy ziccerre, amit Szmal kifogott. Ezelőtt az egész mérkőzésen alig találkozott a labdával, ám a védés után, a meccs utolsó 15 percében fantasztikusan hárított, ha csak egyetlen gólt tudtunk volna még szerezni, mi lettünk volna a győztesek. Mentális gondjaink voltak tehát, nem fizikálisak. Talant (Dujshebaev, a Kielce vezetőedzője, a szerk.) semmit nem mondott a játékosainak az időkérésnél azon kívül, hogy harcoljanak., semmiféle taktikai váltást nem eszközölt. Mi kaptunk egy mentális blokkot, tiszta helyzeteket hagytunk ki, ők pedig elkezdtek hinni a győzelemben.
A mérkőzések után mindig gondolkozom azon, hogy mit csinálhattam volna másképp, miben hibáztam. Utólag azt gondolom, hogy a Kielce elleni döntőben Chemát is bevethettem volna. Sokak szerint ő a kedvenc játékosom, ezen a találkozón azonban egyetlen percet sem töltött a pályán. Vele talán jobbak lehettünk volna.
Ezen a találkozón Lékai Máté és Pálmarsson kapott több szerepet, akiknek egyébként látványos a fejlődésük. Máté fantasztikus játékos lett, Aron pedig sokkal inkább csapatjátékossá vált, mint amikor megérkezett Kielből, védekezésben is sokat fejlődött, szerintem minden kétséget kizárólag ő most a világ legjobb játékosa. Én a projektekben hiszek, nem pedig a gyors eredményekben. Ha tényleg bízol egy edzőben, akkor hagynod kell őt dolgozni. Ha elégedett vagy az edzővel, akkor az eredményekkel is elégedett vagy, ha nem vagy vele elégedett, akkor az eredményekkel sem vagy az.

fotó: Sólya Eliza/hetmeteres.com
Az első szezonjában tehát a Kielce elleni vereség ellenére is kijelenthetjük, hogy a kitűzött célokat elérte. Az új évadban azonban hamar új edzőt kezdett el keresni a vezetőség. Hogy élte ezt meg?
Azt gondolom, hogyha egy olyan csapatnál akarsz vezetőedző lenni, mint a Veszprém, akkor bírnod kell azt a folyamatos nyomást, hogy itt győzni kell, hiszen a Veszprém egy győztes csapat. Fontos leszögeznem, hogy én ezt a nyomást minden gond nélkül elbírom.
A Veszprém történetének legkeményebb szezonja előtt, 2016. június 15-én leültem a vezetőkkel és elmondtam, hogy a magyar bajnokság, SEHA liga, Bajnokok Ligája hármas nagyon megterhelő lesz, elmondtam, hogy nem lehetséges ennyi helyen egyszerre helyt állni. Tudtam, hogy lesznek gyengébb meccseink, lesznek, gyengébb eredményeink, ha egy ennyire megterhelő szezonban indulunk. A Veszprém nem egyedül fut ki a pályára, velünk szemben kiváló edzők vezette kitűnő csapatokkal kell megküzdenünk, melyek remekül játszanak. Tudtam, hogy a szurkolók is nehezen viselik majd a gyengébb teljesítményt, a vezetőség azonban azt mondta, meg van a módszere arra, hogyan kommunikálja ezt a szurkolók felé. Tisztában voltam vele, hogy a szurkolók egy része azonban ezt nem fogja megérteni, hiszen a Veszprém egy győztes csapat, az egyik legnagyobb klub. Ekkor már gondoltam, hogy nem lesz maradásom a csapatnál, tehát már 2016 júniusában éreztem, hogy a 2016/17-es szezon végén a helyemre új edző érkezik.
Ebben a rendkívül nehéz időszakban tehát megpróbáltam a céljainkat elérni, ez azonban nagyon nehéz volt, ugyanis a játékosállományt nem én választottam meg, nem igazolhattam le azokat, akiket akartam. Egy-két kivételtől eltekintve nem volt beleszólásom az igazolásokba, az a sportigazgató (Eklemovics Nikola, a szerk.) reszortja volt. Ő gyakorlatilag tényként közölte velem az érkezők névsorát.
Ekkor, azt gondolom, hogy nem tiszteltek úgy, mint egy profit és nem tisztelték a szerződésemet sem. A kontraktusom szerint én vagyok a döntéshozó, nekem kellene megmondanom, hogy milyen játékosokat igazolunk le, természetesen a költségvetéshez igazodva. Egyébként sem tudja nálam senki sem jobban azt, hogy a csapatnak kire, kikre van szüksége, hiszen én vagyok a vezetőedző.

fotó: Sólya Eliza/hetmeteres.com
Tehát a Veszprém történetének legkeményebbnek ígérkező szezonja előtt az én munkám is egyre nehezebbé vált. A sportigazgató nem csak a megkérdezésem nélkül igazolt játékosokat, de még akkor sem beszélt velem, amikor egy-egy játékosom elhagyta a klubot. Volt, hogy a Facebookról tudtam meg azt, hogy egy játékosom eligazolt. A közösségi oldalon lettem arra figyelmes például, hogy Aflitulinnal és Füzivel nem számolhatok a későbbiekben.
Megpróbáltam tehát így dolgozni, minden fronton is helyt állni, sok 18-19 éves játékossal is kiegészülve. Itt azonban el kell, hogy mondjam, rájuk nagyon büszke vagyok. Bizonyítottak az NB I-ben és sokan maradnak is az első osztályban.
Azonban tényleg nagyon nehéz volt így. Aki végig bízott bennem és hitt a munkámban, az Kálomista Gábor. Egész életemben hálás leszek neki a támogatásáért. Amikor mindenki azt akarta, hogy távozzak, amikor mindenki nyomást helyezett Gáborra, ő akkor is kiállt mellettem. Az idő bebizonyította, hogy igaza volt, hiszen a céljainkat elértük.
Fontos azonban, hogy a nehézségek ellenére nagyon hálás vagyok a klubnak. Fantasztikus időt tölthettem itt emberileg és edzőként is nagyon sokat fejlődtem.
Az elmúlt szezon során több szakmai kritikát is kapott. Az egyik, sokak szemében nem érthető döntés: Marko Kopjar és Ancsin Gábor mellőzése volt, ugyanis Nagy László egyedül volt a posztján a nagy mérkőzéseken. Valamiféle konfliktus volt esetleg az oka a mellőzésüknek?
Itt szeretném leszögezni, hogy mióta Veszprémben vagyok, egyetlen játékossal sem volt személyes problémám. Fontos az is, hogyha valamit el akarok mondani egy játékosnak, akkor azt mindig a szemébe mondom.
Ancsin és Kopljar karácsonyig sok percet töltött a pályán, meg volt a lehetőségük a bizonyításra. Ám, mint mondtam a Veszprém egy győztes csapat, nekünk nyernünk kell.
Nagyon boldog vagyok, hogy Ancsinnal dolgozhattam, ő egy jó játékos és egy remek ember, akit nagyon szeretek. Talán hibáztam, hogy nem adtam neki több lehetőséget, nem tudtam hogyan hozhatnék ki többet belőle. Ő egy olyan ember, aki mindig 100%-ot nyújt, az edzéseken is. Csak jó dolgokat tudok róla elmondani.
Kopljar egyike azoknak a játékosoknak, akiket megkaptam, de nem kértem. Jó játékosnak tartom, de nem illik a rendszerünkbe. A mi játékunk más karakterű játékosokat kíván, mint amilyen a horvát. Azt gondolom, hogy például a védelmünket tekintve a világ legjobbjai vagyunk. Agresszivitás, mobilitás, önfeláldozás jellemez minket. Kopljar karaktere nem ilyen. Karácsonyig próbáltam őt beilleszteni a csapatba, de amikor az igazi szezon kezdődött az ünnepek után, az a periódus, amikor trófeákért küzdünk, akkor olyan játékos, aki nem teszi oda magát 100%-osan az edzéseken, akinek a karaktere nem illik a csapatba, nem kaphat helyet. Ha trófeákat akarsz nyerni, akkor az edzéseken is 100%-ot kell nyújtanod. Mondtam Kopljarnak, hogyha ezt nem tudja teljesíteni, akkor nem fog tudni játszani sem. Egyébiránt Kopljar személyében egy olyan játékos érkezett ide, aki az elmúlt két évben szinte nem is játszott. Nem tudom miért igazoltuk le.

fotó: Sólya Eliza/hetmeteres.com
Emlékszem tavaly, a Nemzeti Sportban megjelent, hogy ?a világ egyik legjobb jobb oldalát építi a Telekom Veszprém együttese?. Ez illúziónak volt csupán jó a szurkolóknak, a realitáshoz azonban semmi köze sem volt.
Már a távozása előtt egy évvel éreztették Önnel, hogy nem tartanak igényt a szolgálataira. Nem volt nehéz úgy dolgoznia, hogy tudta, nem bíznak Önben?
Ez nekem nem okozott gondot. A legfontosabb az volt, hogy a játékosok bíztak bennem.
De miért kell távoznia, és mi alapján dőlhetett ez el a 2016/17-es eredményektől függetlenül?
Mint azt mondtam a Veszprém egy nagy és egy győztes csapat. Tudtam már tavaly nyáron, hogy a rendkívül nehéznek ígérkező szezonban vereségeket fogunk szenvedni. Egy győztes csapatnál ez azonban nem lehetséges. Nagyon jól ismerem a Veszprémet, és azt gondolom remekül dolgoztunk az elmúlt két évben, azonban az olyan nagy csapatoknak, mint a Veszprém, vagy a Barcelona ezek a vereségek nem férnek bele. Emellett akkor sem vagy elég jó, ha csak egy góllal nyersz. Az ilyen nagy csapatoknak olykor tízgólos győzelmeket kell aratniuk. Mikor közöltem a vezetőséggel, hogy vereségeket szenvedünk majd a túlterheltség miatt eldőlt, hogy nem lesz maradásom.
Vannak azért ellenpéldák. Gondolok itt például a Kielre, vagy a Flensburgra.
Más ország, más mentalitás, más ötletek. Minden országnak megvan a saját kultúrája. Ez szerintem csodálatos és ettől gazdagabbak is vagyunk.
A Veszprémből való távozásának okát megtudtuk. De miért kell elmennie a válogatottól is? A kitűzött célokat ott is elérte.
A menedzsment feladata, hogy biztosítva legyen a nemzeti válogatott jövője. Ők azt gondolták, hogy a legjobb választás egy másik edző alkalmazása lenne a jövőben. Én ezt elfogadom és köszönöm Kocsis Máténak az eddigieket, a bizalmat, amit belém fektetett, nagyon hálás vagyok neki. Alapvetően csak két mérkőzésre érkeztem a válogatotthoz és ezek elteltével is maradtam. Én edző vagyok, nem a menedzsmentben dolgozom. Próbálom a legjobb tudásom szerint végezni a munkám, amivel azt hiszem, hogy elégedett lehetek, hiszen a kitűzött célokat el tudtam érni, mind Veszprémben, mind a válogatottban.
Vannak ajánlatai? Sokan a Ferencvárost emlegetik következő állomásaként..
Erről a pletykáról én is hallottam, azonban a Ferencvárossal kapcsolatos híresztelések nem igazak. Több ajánlatom is van a jövőmet illetően, azonban döntést még nem hoztam. Készen állok következő kihívásra.










