Óriási küzdelmet hozott a bronzmeccs. A találkozó során többször is vezetett a Metz, de a hajrát a Vipers bírta jobban, így az övéké a harmadik hely.
Jobban kezdte a találkozót Vipers. A Metz sorra hagyta ki a helyzeteit és Lunde is rendre találkozott a labdákkal (1-4). Egy kettős emberelőny hozta meg a metzi gólokat, de 10 perc után is vezetett a norvég bajnok (4-6). Innen viszont skandináv gólcsend következett és a francia csapat fordítani tudott. Ráadásul a norvég alakulat legnagyobb bánatára Katrine Lunde súlyosnak tűnő sérülést szenvedett és hordágyon kellett levinni a pályáról (8-6). A sajnálatos eset nemhogy összetörte, de felhozta a Viperst, és 22 perc után már újra vezetni tudtak (10-11). A félidő végén a franciák többször is megtalálták N’Guant, így visszavették a vezetést, de a Vipers ott lihegett a nyomukban (15-14).
A második félidőben villámrajtot vettek a franciák és hamar megléptek három góllal, meg is őrizve ezt a két-három gólos fórt percekig. 41 perc után kért időt a norvég mester (23-20). Ezt követően a Vipers szerezte az első gólt, ráadásul a franciáktól Houette szenvedett komolynak tűnő sérülést. Sulland hetese már az egyenlítést jelentette (23-23) és egyben francia időkérést is a félidő derekán. Sőt, 48 perc után Sulland a vezetést is megszerezte (24-25). Ezek az olimpiai bajnok jobbátlövő percei voltak, akinek a góljaival folyamatosan magánál tartotta az előnyt a norvég csapat (26-27). Innen viszont a Metz percei következtek (29-27), de a Vipers innen is felállt (29-29). Ekkor két perc volt hátra a találkozóból. A Vipers ekkor labdát szerzett és Reistad gólja ismét norvég előnyt jelentett, valamint metzi időkérést (29-30). Flippes belemenése után a norvégokhoz került a labda, akik a győzelemért támadhattak. Húsz másodperccel a vége előtt büntetőhöz jutott a Vipers, amit Sulland belőtt, és Flippes találalta más semmire nem volt elég. Bronzérmes a norvég bajnok.
Metz Handball – Vipers Kristiansand 30-31 (15-14)
Metz:
Smits 5, Zaadi 5, N’Gouan 5, Flippes 3, Niombla 3, Houette 3, Maubon 2, Edwige 2
Vipers:
Sulland 10, Reistad 5, M. Kristensen 5, Arntzen 4, Aune 4, Waade 2, Tomac 1










